2011. június 16., csütörtök

Akkreditáció működtetést segítő új szabályok jönnek?



Múlt héten írtam arról, hogy lehet, megszűnik a digitális írástudás kötelezettsége 240 óránál hosszabb államilag támogatott képzéseknél. Éljen! :) Ha megszavazzák, akkor még más jogszabályváltozások is jöhetnek, amelyek segíteni fogják majd az intézményakkreditáció működtetetését. 

A cég adataiban bekövetkezett adatváltozás (név, székhely) bejelentésének (a FAT felé) elmulasztása jelenleg azonnali főbelövéssel jár, azaz: elveszik az akkreditációt. Ezt tervezik most megváltoztatni, szerintem sok felnőttképző fog felsóhajtani, ha ez megtörténik. 

"Az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról" című, az Országgyűlés honlapján megtalálható törvényjavaslatból azt tudodkiolvasni, hogy a jogalkotók rájöttek, azért elvenni egy intézménytől az akkreditációt, mert 90 napon belül nem jelentette be a cég nevének, vagy székhelyének a változását, nos, ez enyhén szólva is drákói. 

Ebben az évben is rengeteg cégtől vonták vissza az intézményakkreditációt, csak azért, mert nem jelentette be a cég nevének, vagy székhelyének megváltozását. Hozzáteszem, a jogszabály valóban azt mondja, hogy az akkreditációt vissza kell vonni, ha az intézmény nem kezdeményezi az adatok bejelentését, viszont így négyszemközt, lássuk be, egy cég hatályos adatainak kb. 1 perc, lassabbaknak 5 perc alatt utána lehet nézni az interneten. 

A jogalkotók is rámutatnak a törvényjavaslat szövegében, hogy a büntetés nem áll egyenes arányban a "bűn" súlyával. A törvényjavaslat szerint, amennyiben azt a parlament majd megszavazza, a jövőben, ha cégként nem jelented be időben a FAT-nak (most ez 90 nap) a cég nevének, vagy székhelyének változását, akkor fokozatos lesz a szankcionálás, először pénzbírság lehet, az akkreditációt (akár az intézményit, akár a programot) csak akkor vehetik el, ha a büntetést nem fizeti meg a cég. 

Éljenek a pozitív változások!

A javaslatot (ebben van benne a felnőttképzési törvény módosításának javaslata is) innen letöltheted: http://www.parlament.hu/irom39/03404/03404.pdf