2010. október 20., szerda

Akkreditált képzés intézményakkreditációhoz




Mivel sok félreértés van ez ügyben, ezért gondoltam, itt is eloszlatom a kétségeket.
Jelen jogszabályi állás szerint, (na jó, végül is, ezt gyakorlatilag minden posztomhoz kiírhatnám, sőt, lehetne ez a mottó is: "jelen jogszabályi állás szerint") ha intézményakkreditációt akarsz, akkor előbb meg kell szerezned a programakkreditációt egy képzésre. Ahogy kedvenc felnőttképzési törvényünk 12. § (3) bekezdése fogalmaz:

"Az akkreditációs eljárás alapfeltétele, hogy a felnőttképzést folytató intézmény legalább egy, általa már megvalósított akkreditált képzési programmal rendelkezzen, továbbá, hogy a képzés mellett felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatást is nyújtson."


Azaz beadod a programakkreditációt, és amikor a FAT rábólint, azaz van érvényes programakkreditációd, akkor UTÁNA megvalósítod a képzést, magyarul megtartod a tanfolyamot. Amikor pedig vége a tanfolyásnak, UTÁNA beadhatod az intézményakkreditációt. Nagyon sokan nincsenek ezzel tisztában és bukhat ezen az intézményakkreditációjuk. Hozzáteszem, ugyanezt a forgatókönyvet javasolnám EPA esetében is.

Mi is az az EPA? Az EPA az egyszerűsített programakkreditáció, azaz amikor mástól átveszed/megveszed a programot, utána egyszerűsített eljárás keretében beadod a FAT-nak.

Na most, a jogszabály (felnőttképzési törvény) nem mondja ki egyértelműen, hogy EPA esetében a megvalósítás mikor is kell, hogy legyen, hiszen csak azt mondja, hogy akkreditált képzési programmal kell rendelkezzél, azt nem mondja, hogy általad akkreditált képzési programmal kell rendelkezzél. Már pedig, ha valakitől átveszel egy akkreditált programot, szerződéssel és számlával, akkor ez azt jelenti, hogy legálisan Te rendelkezel azzal az akkreditált programmal.

Azaz EPA-nal nem egyértelmű, mikor kell megvalósítanod a képzést, akkor, amikor átvetted a már akkreditált programot a másik intézménytől, vagy amikor a FAT az egyszerűsített programakkreditációra is rámondta az áment.

Ugyan a jogszabály megfogalmazását lehet többféleképpen értelmezni és meg is lehet védeni az értelmezést, EPA-nal is tégy úgy, mint normál programakkreditációnál, akkor valósítsd meg a képzést, amikor az EPA-ra is igent mondott a FAT.
Saját lelki egészséged és békéd megőrzése fontos, ráadásul így a FAT-nak is munkát spórolsz.