2014. január 31., péntek

Felnőttképzési engedély az áfamentesség miatt?



Ahogy írtam már korábban, a felnőttképzés új rendszere hozott számos jó dolgot magával. Ilyen például az, hogy nagyjából-egészéből gyökeresen szétválik az államilag szabályozott, azaz engedéllyel rendelkező képzések és az engedéllyel nem rendelkező, teljesen szabadpiaci képzések világa. Magyarországon élünk, tehát vannak kivételek. :-) Gondolok itt az OKJ-s képzések és a számomra még mindig kissé kérdőjeles KER szintes nyelvi képzések világára, azonban mindezek mellett mondhatom azt, hogy igen, ez már egy tisztább, konkrétabb rendszer, mint az előző felnőttképzési törvény által megadott keret volt.

Mi a teendő képzéseknél az áfa-nem áfa kérdéssel? 

Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó


Ui: az exkluzív belső tartalommal megjelenő felnőttképzési magazin, az Informátor következő számában olvashatsz majd konkrét esetekről, amikor semmiképpen sem javasolnám, hogy belefogj az engedélybe.

Ui2: mielőtt rászánsz az engedélyre és a felkészülésre egy csomó pénzt, akár hétszámjegyű összeget, lehet, hogy érdemes tájékozódni, egyáltalán érdemes-e belevágnod. Erről is olvashatsz a következő Informátorban.

2014. január 24., péntek

A felnőttképzésben is: színek, színek, színek...




Imádom a színeket. Kedvenceim a türkizkék, a lime zöld, a ciklámen, a sárga, a narancssárga, a lila, a rózsaszín, és ezeknek a színeknek az ezernyi árnyalata. Imádom ezeket az öltözködésemben pároztatni pl. feketével, arannyal. Emlékszem, anno, amikor a naaaaagy budapesti nyelviskolában kineveztek vezetőtanárnak, az akkori főnöknőm kifejezte azon gondolatát, hogy miért hordok pisztáciazöldet, meg színeket. Egy főnöknek szerinte a sötétkék, fekete és fehér összeállításban "illik" gondolkodnia. Akkor, még huszonéves fejjel meghátráltam és átváltottam sötétkék-fehér-bordóra. A mostani énemmel a következő hangzana el ajkaimról: vagy így tetszem és vagyok jó vezetőtanárnak, vagy tisztelettel visszaadom a kinevezést.


Szerencsére hamar megjött a jobbik eszem, pár év múlva már, a saját nyelviskolámban, oktatási vezetőként visszatértem az igazi énemre, az igazi Eszterre, visszaváltottam a színekre. Színekkel együtt volt tekintélyem a tanárok előtt és sikere a nyelviskolának.

A felnőttképzési törvény, az új, tudod, ami tavaly szeptember 1-től él, hozott egy fantasztikus változást: élesen elkülönül az engedélyezett képzések és a szabadpiaci képzések világa. Ez alól persze, hiszen Közép-Kelet-Európában élünk, vannak kivételek: az OKJ-s képzések és a KER szintre felkészítő nyelvtanfolyamok, a felnőttképzési törvény szövegét, ha nézzük. De most nem erről akartam írni. 
Mi az a legjobb, amit az új felnőttképzési törvény hozott Neked?
Klikk ide a folytatásért. 



Sok tanfolyamot kívánok Neked, 
Pásztor Eszter 
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó


Ui: a jövő heti Informátorban részletesen írok arról, az új felnőttképzési engedélynél mi az a 3 terület, ami "neccesebb", mint a régi akkreditáció, valamint hogy mely esetekben nem érdemes felnőttképzési engedélyben gondolkodnod.  

2014. január 20., hétfő

Plusz információ felnőttképzési engedélyhez


Egy kedves szakértő kolléga hívta fel arra a figyelmem, hogy az előző cikkemben egy mondatomat félre lehet érteni. Azt írtam, hogy "A legnagyobb különbség a régi és az új rendszer között az, hogy most, az új rendszerben, a felnőttképzési engedélyben nem "akkreditálhatsz" csak programot, mert egyszer mindenképpen végig kell vinned a teljes eljárást."

Igen, ha valaki nincs benne napi szinten, félreérthető.
Tehát a hangsúly ezen van: egyszer mindenképpen végig kell vinned egy teljes engedélyeztetési eljárást, ha felnőttképzési engedélyt akarsz. Ha már meglévő engedélyt ki akarsz bővíteni, akkor módosítasz, ha ugyanabban a képzési körben új képzést akarsz engedélyeztetni, akkor kiegészítést kérsz.
Ezen felül, valóban, az utolsó képzési körben (D: egyéb képzések) nincs teljes eljárás. Egyrészt ezt leírtam már az Informátorban részletesen, másrészt az ügyfeleim közül töredék lesz az, aki a D-ben engedélyeztet. Érdemes előfizetned az Informátorra, mert a részletek ott vannak. 

Sok tanfolyamot kívánok Neked, 

Pásztor Eszter 
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó





2014. január 16., csütörtök

A felnőttképzési engedély első lépése



Kezdetben vala a felnőttképzési akkreditáció. A programakkreditáció és az intézményakkreditáció. Ez a rendszer egy paraszthajszálnyival több, mint egy évitzedig élt. Az új felnőttképzési akkreditáció a felnőttképzési engedély. Lényege ugyanaz, mint a régi akkreditációnak, apró részleteiben különbözik tőle. 

A régi akkreditációban külön képzési programokat is akkreditáltathattál, ez volt a programakkreditáció. A legnagyobb különbség a régi és az új rendszer között az, hogy most, az új rendszerben, a felnőttképzési engedélyben nem "akkreditálhatsz" csak programot, mert egyszer mindenképpen végig kell vinned a teljes eljárást.

Ez azt jelenti számodra, hogy ami a régi rendszerben az intézményakkreditáció volt, az most az engedély. Tehát ha egy képzési programot akarsz engedélyeztetni (régi nyelven: akkreditálni), akkor is végig kell vinned az egész hacacárét. Vagyoni biztosítékkal, minőségbiztosítással, személyi, tárgyi feltételekkel, mindennel együtt. 

Mi ennek az egész eljárásnak az első lépése? Klikk ide a folytatásért. 


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő és Tanácsadó


Ui: hogyan válassz felnőttképzési szakértőt program előminősítésre? A csekklistát az felnőttképzési magazin, az Informátor tagjai a dokumentumsablonoknál megtalálják. Mit jelent a program előminősítés? Klikk a fenti linkre a cikk folytatásáért.

2014. január 9., csütörtök

Miben jobb az új felnőttképzési rendszer



Karácsony napján 15:00 órakor a nagynéném átnyújtotta nekem a baltáját.
A történet a múlt év januárjában kezdődött... 
2007 óta mindig a dobozokba  pakoltuk a műfenyő lábát, az ágakkal és törzzsel együtt. A rendszer tökéletesen működött. 2013. januárjáig. Amikor is valamelyikünk kitalálta, már nem emlékszem, melyikünk, hogy milyen jó ötlet lenne, költözés előtt, a műfenyő lábát külön pakolni a műfenyő dobozától. A másik észkombájn meg egyetértett a korszakalkató gondolattal.
2013. december 22., minden készen áll a karácsonyra. A lakás feldíszítve. Fanatikus karácsonyi dekorozó vagyok. Legkésőbb november elejéig beszerzem az új dekorokat, bőven még azelőtt, hogy megvadult háziasszonyok hordái ellepnék és lecsupaszítanák az üzleteket. 
Délelőtt 10 óra. Kezdem felállítani a műfenyőt. Jobban mondva kezdeném. Nincsen meg a műfenyő talpa.
Innen kezdve az események felgyorsulnak. 

Az új felnőttképzési törvény véleményem szerint 5 területen előremutatóbb, mint a régi szabályozás. Ezt az 5 területet írom le a jövő héten megjelenő Informátorban. Ennek az 5 területnek az ismerete lényeges, hogy el tudd dönteni, merre mész tovább. A szabadpiaci képzések, vagy a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzések felé.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő


Ui:  az 5 területet, amiben jót hozott Neked az új felnőttképzési rendszer a jövő heti Informátorban írom le. Fontos tisztában lenned a lehetőségekkel, mert így tudsz sikeresen nekivágni a felnőttképzésnek, vagy folytatni és egy újabb szintre emelni az eddigi munkát.