2012. június 15., péntek

Felnőttképzőként hogyan szerezz új ügyfeleket?



Messziről jött ember azt mond, amit akar. Honnan tudja az ügyfél, hogy megbízhat benned, felnőttképzőben? Az emberek azt bízzák meg, azzal kötnek üzletet, akit ismernek. Ez még jobban igaz a szolgáltatásokra, ahol az üzletkötés tárgya nem egy tárgy, egy termék, hanem maga az emberi kapcsolat. 

A képzés, a felnőttképzés szolgáltatásnyújtás és a szolgáltatás mindig az emberekről, az emberi kapcsolatokról szól. Amikor ember szolgáltat embernek. Emberi kapcsolat. Az, hogy közben ismereteket adunk át és vesz át a résztvevő, az egy dolog. Ha nincs emberi kapcsolat, nem lesz ismeretátadás, nem lesz felnőttképzés sem.

Az emberi kapcsolat az alapja a felnőttképzésnek is. Az emberi kapcsolatot pedig valamivel meg kell alapoznod, ha sikeres felnőttképző céget akarsz létrehozni és/vagy működtetni. Az emberi kapcsolatok alapja pedig a bizalom.

A bizalom a potenciális ügyfélnél két forrásból is jöhet: belülről, tehát a potenciális ügyfél érzi, hogy felnőttképzőként Te, a céged tud neki megoldást nyújtani a problémájára. A másik bizalom a fehér köpeny bizalma, azaz egy külső értékelésen a céged "fehér köpenyt" kapott. Ilyen az akkreditáció.

Hogyan nyerheted el a potenciális ügyfél bizalmát, hogy Téged tekintsen annak a felnőttképzőnek, akinél "képződni" akar?
Erről is szól a következő, 2012. június 19-én megjelenő Informátor. 


Kellemes hétvégét kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő

Ízelítő a következő Informátor számból:
Hogyan szerezz felnőttképzőként új ügyfeleket? Hogyan építs bizalmat a potenciális ügyfelekben és a hatóságokban?
A felnőttképzési szerződés titkai
A gugli keresőoptimalizálás alapjai felnőttképzőknek
Rendeld meg most, hogy jólinformált legyél: http://fbi.info.hu/elofizetes.php