Gyönyörű nap van ma, minden vidám, gondoltam, megosztok egy aranyköpést, amelyet helyszíni szemlén hallottam és általános derültséget keltett. Magyarul: jót röhögtünk, szakértőkkel, cégvezetővel együtt. A szakértő és a cég nevét, az időpontot fedje jótékony homály, virtuális ajkaimon pecsét, a poén a fontos.
Helyszíni szemlén történt, az alapos szakértő mindent megnézett, átnéztük a dokumentumokat, minden rendben volt. A végén a kolléga segítségképpen említette a cégvezetőnek, hogy érdemes lenne az irodába vezetékes telefont is tenni, hiszen az a cég komolyságát is mutatja, illetve hirdetésekben is meg lehet jelentetni és akkor az emberek tudják, hogy ül ott valaki, mondjuk egy idősebb hölgy és végzi a dolgát.
...
Beletelt pár másodpercbe, amíg leesett mindenkinek az ige kettős jelentése. Lelki szemeim előtt megjelent az idősebb hölgy, decens szemüveggel, kissé túlsúlyosan, dauerolt hajjal, amint éppen az irodában végzi a dolgát és közben csörög a vezetékes telefon. Könnyezve röhögtünk. Hab a tortán, hogy az iroda egy középiskola egyik irodája volt, a helyszíni szemle végén pedig (még "átkosbéli" kabarétréfákra emlékeztető csengőhanggal) megszólalt a helyiségben az iskola piros, kb. 30 éves, vezetékes telefonja. A cégvezető sietve hozzátette, az az iskoláé. Ehhez mi már tényleg nem tudtunk mit hozzátenni.
Vannak akkreditáció közben durva pillanatok, vannak unalmas pillanatok, vannak átkozódós pillanatok, vannak homlokráncoló pillanatok, és vannak vidám pillanatok. A poénos pillanatokra is nagyon szívesen emlékszem és igyekszem őket újratermelni, hogy legyen mit sztorizgatni. :)
