"Bárcsak lenne egy mód, hogy elkerülhessen az újbóli akkreditációt és legyen egy akkreditációm, varázsütésre!" Gondolják sokan.
2011-ben rengetegen fogják megújítani az akkreditációjukat, ezért azt gondolom, érdemes felhívni a figyelmet a veszélyekre.
Az újbóli akkreditációnál a helyszíni szemlén a szakértők bármit megnézhetnek. 4 évre (ha 2. akkreditációs megújítás, akkor 8 évre) visszamenőleg. Ismerve a felnőttképzés bonyolult dokumentációs kötelezettségét, 4 év alatt bármi történhet, hiszen emberek vagyunk. Az akkreditáció pedig jelen pillanatában így működik: viszonylag kevés (és olykor jelentéktelennek tűnő) adminisztrációs hibáért azonnali "főbelövés", azaz azonnali akkreditáció visszavonás és elutasítás.
Az újbóli akkreditáció olyan, mint egy használt ház, amit teljesen fel akarnak újítani. Kihívnak egy szakembert, aki első látásra meg tudja állapítani, hogy nagyon le van-e lakva, vagy sem, de ő sem lát át a falakon és nem tudja, hol mennek a vezetékek, mekkora a probléma, illetve kivitelezhető-e az óhajtott felújítás. Az egy dolog, hogy a tervrajzokon hol van a vízvezeték, az egy másik dolog, hogy valóban hol megy. Egy teljesen új házat az alapoktól felépíteni átláthatóbb feladat, mint egy meglévő használtat felújítani. A használtnál a csempelevakarás után derülhet ki, hogy a felújítás, amit elterveztek, kivitelezhetetlen.
Jim Collins: "Good to Great" (Jóból a kiválóba, magyarul, amennyire tudom, nem jelent még meg): az egyik legelgondolkodtatóbb üzleti könyv, amit olvastam. Ott bukkantam rá a Stockdale paradoxonra.
Jim Stockdale admirálisról nevezték el.
Stockdale volt a legmagasabb rangú amerikai tiszt, aki 8 évet töltött a vietnámi háború idején a Hanoi Hiltonban (magyarul: fogolytáborban). Ezalatt több, mint húszszor megkínozták, rá akarták venni, hogy működjön együtt a vietnámiakkal stb. Stockdale nem adta fel, kidolgozott egy módszert, amivel a kínzásokat el lehet viselni és erre megtanította a többi amerikai foglyot, információáramlási rendszert talált ki, hogy a rabok tudjanak kommunikálni egymással. Egyszer pedig direkt megverte és egy borotvával megvágta saját magát, hogy ne tudják őt bemutatni egy felvételen mint jól tartott" foglyot.
8 év után szabadult a fogolytáborból.
Jim Collins, a könyv írója interjút készített Stockdale admirálissal. Megkérdezte tőle: kiknek nem sikerült kijutni a táborból? Mire Stockdale: ó, ez könnyű válasz, az optimistáknak. Akik csillogó szemmel mondták: karácsonyra kijutunk. Aztán jött a karácsony és nem jutottak ki. Aztán azt mondták: ó, húsvétra kijutunk. Jött a húsvét és nem jutottak ki. Karácsonyok és húsvétok jöttek és mentek, ők még mindig bent voltak. Ezek az optimisták megtört szívvel haltak meg a fogolytáborban.
Stockdale paradoxona a következő: az élet nem igazságos, olykor a javadra, olykor ellenedre. Mindig lesznek kihívások, problémák. A különbség abban rejlik, ki hogyan kezeli a problémákat. A Stockdale paradoxon szerint a nehézségekkel úgy tudsz megküzdeni, hogy higgy abban, a nehézségek ellenére a végén úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezted, ezzel egy időben nézz szembe a mindenkori aktuális valóságod brutális tényeivel, bármik is legyenek azok.
Ugyanez érvényes az akkreditációra is. Lesznek nehézségek. A lényeg: a rózsaszín szemüveg és hurráoptimizmus nem biztos, hogy segít az akkreditáció megújításában.
Higgy abban, hogy úgy fognak menni a dolgok, ahogy eltervezted, mellette nézz szembe a valósággal és a brutális, konkrét tényekkel. Így sikerülni fog, így fog sikerülni. Persze, még mindig lehet varázsütésre akkreditációd, de az egy másik történet.
