2012. július 30., hétfő

Programakkreditáció 12 lépésben

1. Kitalálod, milyen programot akarsz akkreditáltatni.

2. Megírod a képzési programot, már a kezdetnél használhatod a FAT programakkreditációs űrlapokat.

3. Ha még nincs benne a képzés a felnőttképzési nyilvántartásban, akkor bejelented. 

4. Részletesen kidolgozod az akkreditálandó programot, ehhez letöltöd az űrlapokat a FAT honlapjáról és persze kitöltöd őket, csatolod hozzájuk a megfelelő mellékleteket.

5. Amikor készen vagy a kitöltendőkkel, kinyomtatod az összes űrlapot 3 példányban, olyan sorrendben, ahogy a FAT formai űrlap táblázatban látod.

6. Lemásolod/kinyomtatod a céges dokumentumokat (cégkivonat, cégbírósági végzés, társasági szerződés, aláírási címpéldány) szintén 3 pld-ban.

7. Átutalod a FAT-nak az eljárási díjat a bankszámlaszámra.

8. Kérsz a NAV-tól egy együttes nemleges adóigazolást, ha benne van a cég a NAV internetes köztartozásmentes adózók listáján, akkor kinyomtatod a cégre vonatkozó oldalt 3 pld-ban.

9. Összerakod a 3 példány nyomtatott programakkreditációs kérelmet, olyan sorrendben, ahogy a FAT formai űrlap táblázatában látod, összespizálozod a kérelmeket példányonként.

10. Elküldöd postán tértivevénnyel a FAT-nak a 3 nyomtatott, aláírt, bélyegzett (ha bélyegzővel jegyzed a céget) spirálozott példányt + 1 elektronikus pld-t (CD, vagy pl. DVD.)

11. A beadástól számított legkésőbb 2 hónap elteltével megkapod programakkreditációs tanúsítványt, ha minden rendben. Ha hiánypótlás van, akkor kapod a hiánypótlásra felszólító végzést.

12. Amikor megvan a programakkreditáció, hirdetheted is áfamentesen az akkreditált képzést.

Kellemes nyári hetet kívánok, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: 2012. augusztus 1-én
Ízelítő: előzetes hírek az új felnőttképzési törvényről és az akkreditációl

2012. július 25., szerda

Amíg a konkurencia nyaral, addig légy résen és informálódj a készülődő újdonságokról!

Már voltál nyaralni, isteni volt, most ismét az irodában gályázol, párás szemekkel gondolsz vissza a lustulós, lazulós napokra.

Még előtted áll a nyaralás, számolod a napokat, minden idegszálad a naptárban pirossal bekarikázott nyaralási időpontra fókuszál, "csak addig bírjam ki valahogy!" felkiáltással.

Annyi a munka, az előkészítés, teendő, hogy ezen a nyáron nem tervezel hosszabb pihenést, vágyódó tekintettel gondolsz a majd valamikorra, amikor elmész pihenni.

Annyi a munka, és élvezed a pörgést, nem akarsz lemaradni semmiről, tervezed a következő nagy dobást, a következő "tanévet".

Mind a négy esetben van legalább egy hatalmas előnyöd: amíg a konkurencia nyaral és nem kap információt, addig Te itt vagy, közel az információhoz.

Zsolt, a társam, tegnap részt vett egy felnőttképzési konferencián. Az ott hallottakról részletesen ír a következő Informátorban. Miről is lesz szó?

1. A legis-legfontosabb: hogyan áll a készülő új felnőttképzési törvény előkészítése, mi várható, előzetes vélemények, tájékoztatás.
2. Frissítés a pályázatokkal kapcsolatban, különösen nyelvi és informatikai képzők készüljenek, ha még nyelvi és/vagy informatikai képzőként nem vagy akkreditált, itt az ideje belevágni. Információk a pályázatról az Informátorban.
3. Érdekesség: hogyan működik az olaszoknál a képzések támogatása, tanulságos, főleg a készülő új felnőttképzési törvény fényében.

 A következő Informátor megjelenik jövő szerdán, 2012. augusztus 1-én.

Kellemes szerdát kívánok, 

2012. július 23., hétfő

Kívánj ma jókat és szépeket!

Ma sok szépre és jóra gondolj, sok szépet és pozitívat kívánj. Kívánj egészséget, boldogságot, harmonikus családi életet, hű barátokat! Kívánj magadnak és intézményednek rengeteget képzést, rengeteg megnyert pályázatot, rengeteg sikert, rengeteg bevételt, amiből majd akkreditációt csináltatsz, hogy még több bevételed legyen. :-)

Miért érdemes ma különösen sok pozitív dolgot kívánni?
Mert ma van Buddha nap, amikor a kívánságaid 10 milliomodszor nagyítódnak fel. 
Ezért kívánj pozitív dolgokat!
Évente összesen 4 db ilyen Buddha nap van, ma van a harmadik, az utolsó ebben az évben november 6-án lesz. 

Kívánj jókat, kellemes Buddha napot kívánok, 

2012. július 17., kedd

ISMÉT ITT A SZAKKÉPZÉSI!!!!!!

Megjelent a kormányrendelet (149/2012. (VII.6.) Korm. rendelete), amely a szakképzési hozzájárulás és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény alapján rendelkezik többek között a képzési támogatásról. 

Képzési támogatást kaphatnak vállalatok pl. általános képzésre. 2008. augusztus 6-i
800/2008/EK bizottsági rendelet alapján általános képzésnek számít pl. a vállalatnál megtartott nyelvi képzés, különböző szakmai képzések (nem csak OKJ!). 

A képzési támogatást, amelyet a vállalatok a saját munkavállaló képzésére költik (pl. nyelvi, különböző szakmai képzések), a vállalatok elkölthetik külsős képzőnél, olyan képzőnél, aki intézményakkreditációval rendelkezik. 

A helyedben már most megszerezném az intézményakkreditációt, nem várnék addig, amíg pl. a nagyvállalatok rájönnek, hogy projektcéget csinálnak a külsős képzések megvalósítására. 
Ahogy az angol mondja: "You snooze you lose." Azaz ha alszol, veszítesz. :-) 

Az új képzési támogatásról részletesebben a holnapi Informátorban.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: 2012. július 18-án.
Ízelítő: az ÚJ OKJ, felnőttképzési segítség nem csak kezdőknek, új szakképzési

2012. július 16., hétfő

Felnőttképzésről 5 percben

Mi szükséges felnőttképzéshez, hogyan kezdjed el a felnőttképzést? Hogyan hirdetheted meg a tanfolyamokat? Hol tarthatod meg a képzéseket? Mi fontos az oktatóknál? Mit kell dokumentálni a képzéseknél, hogyan papírosozd le a képzéseket? Hogyan szervezed meg a tanfolyamokat? Mit csinálsz azokkal, akik nem fizetnek? Milyen tanfolyamokat szervezz? Hogyan méred az eredményességet? Hogyan veszed fel az oktatókat?

A felnőttképzés megannyi kínzó kérdése, sokszor tapasztalt felnőttképzők is olykor ráncolják a homlokukat ezeknél a kérdéseknél. 
A felnőttképzés megkezdése mindenképpen bejelentéshez (a felnőttképzési nyilvántartásba) kötött, sokan még ezzel sincsenek tisztában. A felnőttképzési nyilvántartásról olvashatsz többet itt és a felnőttképzési bejelentési űrlapot letöltheted innen.

Ez az első lépés. Megkapod a felnőttképzési bejelentés után a felnőttképzési nyilvántartási számot. Innentől kezdve MINDEN dokumentációdon ennek a számnak muszáj szerepelnie. Szükséged van képzési programra minden képzéshez, dokumentációra a tanfolyamok lepapírosozására, és akkor ez csak az adminisztráció. 
Akkor mindezekhez ugye nem árt, ha van ügyfél. Hogyan szerzed meg az ügyfeleket? Ha megszerezted, hogyan biztosítod hozzá az oktatót? Egyáltalán, milyen tanfolyamokat szervezz? 

Többek között ezekről is szó lesz a szerdán megjelenő új Informátor számban. 
Ízelítő a szerdai Informátorból: az új OKJ, felnőttképzési segítség nem csak kezdőknek. 

Kellemes hetet kívánok, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: 2012. július 18-án.
Ízelítő: az ÚJ OKJ, felnőttképzési segítség nem csak kezdőknek

2012. július 11., szerda

Új OKJ + egyéb nyalánkságok

ÉS IGEN! :-)
Megjelent az új OKJ-ról a rendelet a Magyar Közlöny 88. számában: 150/2012. (VII.6.) Korm. rendelet. 
Szintén ugyanebben a Magyar Közlöny számban megjelent a kormány 2. félévi munkarendje (1226/2012 (VII.6.) Korm. rendelet), amelyben olvasható a felnőttképzési törvény és végrehajtási rendeletének benyújtásának most aktuális menetrendje.

CSAK az Informátor tagoknak ma különszám e-mailben és a jövő héten megjelenő Informátor számban is információk.
Informátorról bővebben itt olvashatsz.

Kellemes szerdát kívánok, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: 2012. július 18-án.
Ízelítő: az ÚJ OKJ

Rendeld meg most, hogy jólinformált legyél: http://fbi.info.hu/elofizetes.php

2012. július 9., hétfő

Az intézményakkreditáció eredménye nagyban függ a helyszíni szemlétől

Azt szoktam mondani az ügyfeleimnek: figyu, Ti is meg tudnátok csinálni az akkreditációt, mert van sütnivalótok. Azonban amíg kitaláljátok, hogy mit hová és hogyan kell írni, nem is beszélve arról, hogy ha olyan a helyzet, akkor vért pisilhettek a helyszíni szemlén a szakértőkkel, nos ez idő alatt a cégetekben hasznosabb és/vagy jövedelmezőbb dolgot is tudtok csinálni.

Az intézményakkreditáció alfája és omegája a helyszíni szemlén való sikeres megfelelés.

Egy kiváló pályázattal is meg lehet bukni, ha a helyszíni szemle rosszul sikerül, azaz vagy a dokumentumok nem felelnek meg a jogszabályoknak, vagy éppen nem tudod megvédeni a tartalmukat, vagy mindkettő.

Mind eljáró szakértőként, mind pedig tanácsadóként, több, mint 120 helyszíni szemlét láttam már. Nem volt köztük két egyforma. Volt olyan helyszíni szemle, ahol társammal együtt keményen kellett csatáznunk, olyan volt, mint valami szellemi vérfürdő. A vérfürdős helyszíni szemle után a cég megkapta az akkreditációt, megvolt az eredmény.
Voltam olyan helyszíni szemlén is, ahol a szakértők kedvesek, mellette objektívek voltak. Mindent megnéztek, amit jogszabály előír, mindezt korrekt, emberi hangvétellel.

Igen ám, ezt előre nem tudhatod. Nem tudhatod, milyen lesz a helyszíni szemle hangulata. A nagy gyakorlatomnak, tapasztalatomnak hála én fel tudok készülni, de mivel eddig egy helyszíni szemle sem volt egyforma, ezért mindig vannak kisebb-nagyobb meglepetések, pozitívak és negatívak egyaránt. Függ attól, kik a szakértők, függ attól, ki a cég. A helyszíni szemle hangulata előre nem jelezhető, egy dolog minden körülmények között kiszámítható: felkészítem az ügyfeleket és képviselem az érdekeiket.

2012. július 4., szerda

Milyen képzésre kell képzési program?

Minden képzésre kell képzési program, ami benne van a felnőttképzési nyilvántartásodban. 

Igen, jól látod, hiába nem oktatod azt a képzést, "csak "felvetted a nyilvántartásba, sosem lehet tudni alapon, kell mindegyik képzésre képzési program. Kicsit térjünk rá a felnőttképzési nyilvántartásra, mert tapasztalataim szerint erről nem lehet eleget beszélni. 

Tehát a lényeg, röviden: csak azokat a képzéseket hirdetheted és/vagy tarthatod meg, amelyik képzések benne van a felnőttképzési nyilvántartásodban, viszont az, hogy egy képzés benne van a nyilvántartásodban, nem jelenti azt, hogy kötelező oktatnod is. 
A képzések, amelyek benne vannak a nyilvántartásodban, lehetőség, nem kötelező oktatni, az viszont kötelező, hogy amit oktatsz, az benne legyen a nyilvántartásban.

Tehát visszatérve, minden, a felnőttképzési nyilvántartásodban szereplő képzésről kell lennie képzési programodnak. Honnan tudod ellenőrizni, milyen képzések vannak a nyilvántartásodban?
Íme: https://finy.munka.hu/finy/Login.aspx?ReturnUrl=%2ffiny%2fDefault.aspx

Ez a kormányhivatal munkaügyi központjának nyilvántartása, az ebben szereplő adatok a legfrissebbek, itt pontosan utána tudsz nézni, mely képzéseket jelentettétek be.
A nyilvántartásból hogyan tudsz adatokat kicsikarni? 
Erről is lesz szó a ma megjelenő Informátorban, meg részletesen a képzési programokról, meg arról is, hogyan feleljen meg egy képzési program egy ellenőrzésen.

Kellemes és nyárias szerdát kívánok Neked,
Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: ma, a még következőbb: 2012. július 18-án.

2012. július 2., hétfő

7 kérdés, 7 válasz képzési programokra

1. Milyen képzésekre kell képzési program? 
Minden képzésre, ami a cég/intézmény felnőttképzési nyilvántartásában szerepel kötelező képzési programmal rendelkezned, akkor is, ha nem oktatod azt a képzést. Akkreditált programoknál nem kell külön képzési programot írnod, amit beadtál a FAT-nak és azt a FAT lepecsételte és érvényes, annál a képzésnél az a képzési program.

2. Mi az, amit bele kell írni a képzési programba? 
Mindent, amit a 2001. évi CI. felnőttképzési törvény 16. § előír.

3. Ki ellenőrzi a képzési programot? 
Intézményakkreditációs ellenőrzésen, vagy helyszíni szemlén, meg persze a kormányhivatal munkaügyi központja is egy felnőttképzési ellenőrzésnél.

4. Milyen hosszú egy képzési program? 
Az a lényeg, hogy benne legyen minden pont, amit a felnőttképzési törvény előír (lásd itt fent a 2. pont). 

5. Mit írjak a képzési programba? 
Azt, ami alapján oktatsz. Nagyon fontos, hogy azt írd le, amit tényleg csinálsz ÉS ezek az adatok egyezzenek a résztvevőkkel kötött felnőttképzési szerződéssel, meg persze a jelenléti ívvel, haladási naplóval, stb.

6. Elkérheti ügyfél is a képzési programot?
Igen, joga van betekintést kérni. Figyelem: nem kötelező (sőt!) elektronikusan átküldened.

7. Ki kell nyomtatni a képzési programot, ha ellenőrzés van?
Nem kötelező. Ha rengeteg, több száz képzés van bejelentve a felnőttképzési nyilvántartásba, akkor tárold számítógépen és ellenőrzésnél kinyomtatod azokat, amelyeket kérik.

Mit érdemes és hogyan beleírni a képzési programba? Erről is részletesen olvashatsz a szerdán megjelenő új Informátor számban.

Addig is kellemes hétfőt kívánok, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: 2012. július 4-én.