2011. november 30., szerda

Mi lesz az akkreditációval és a felnőttképzéssel?


November 21-én hétfőn este meghozta a parlament a döntést: a szakképzési alap terhére ezen túl nem lehet saját dolgozó képzését elszámolni. Ezt már mindannyian tudjuk.

Mi lesz a jövőben?
Nagyon sok ügyfelünk megkeresett minket, röviden megosztjuk Veletek a tapasztalatainkat.
Alapvetően 3 csoportra oszthatóak az ügyfeleink reakciói:

1.)      "Kész. Katasztrófa. Ezen túl nem tudjuk, miből fogunk megélni. Az összes megrendelőnk szakképzésire rendelt. OKJ-vel, pályázatokkal nem akarunk foglalkozni, nem a mi világunk."
Ők lesznek, akik záros határidőn belül lehúzzák a rolót. Ha a fenti mondatok mennek a fejedben, mint valami fényreklám, akkor vagy sürgősen cseréld ki a szöveget, vagy már most gondolkodj el azon, mivel fogsz foglalkozni a jövőben.
Sok időd nincsen.

2.)     "Átállunk OKJ-re (részben, vagy teljesen)."
A túlélők. Több ügyfelünk is jelezte, hogy ez a terve. Tárgyi feltételek rendelkezésre állnak, ha nem olyan OKJ-t választasz, amelyhez több/különlegesebb tárgyi feltétel kell (malter/targonca stb.), akkor egy sima tanteremben oktatni lehet. Ha a személyi feltételek nem felelnek meg, lehet felvenni új oktatókat. OKJ-s képzésekre lesznek támogatások a jövőben. Mellette az OKJ-s vizsgáztatás elég jól tud hozni a konyhára. Az utóbbinak intézményakkreditáció az előfeltétele.

3.)          "Pályázunk / pályáztatunk."
Ők is túlélők, lehetőségkeresők. Megjelentek az első fecskék, akik a jövőre kiírandó pályázatokra "gyúrnak" és készítik elő az akkreditációt. Ők a leggyorsabbak, a legszemfülesebbek.
2012-13-ban komoly pénzek lesznek képzési pályázatokra. A képző is pályázhat, amennyiben van intézményakkreditációja. Sokkal jobb megoldás, ha a partner, aki eddig a szakképzési terhére számolta el a képzéseket, pályázik. Nagy cég esetén nem lesz gondja a pályázással. Az elnyert pályázat keretére történő képzés pedig akkreditált cégnél valósulhat meg.

Mondani sem kell, hogy akinek ekkor van intézményakkreditációja, előnnyel indul.
Aki a pályázat kiírásakor kezd céget alapítani, kezdi el ez akkreditációt, lemaradt mindenről. Megoldás lehet, hogy megkeresni cégeket azzal, a szakképzési helyett ez van, ezzel lehet csökkenteni a költségeket.

Nyilvánvaló, a 2. és 3. megoldást választók (vagy kombinálók) maradnak életben. Ha eddig is főleg, vagy kizárólag állami pénzekből (a szakképzési is az) éltetek meg, akkor ezek a lehetőségek.
Egyelőre.
Ha jelentős volt idáig is a lakossági, vagy a piacra eladott képzések száma (de nem a szakképzésire), akkor egyrészt a szerencsés 10%-ba tartoztok, örüljetek :), másrészt érdemes elgondolkozni egy másik láb növesztésén is, mert sosem árt biztosra menni.


Pásztor Eszter és Werner Zsolt
Felnőttképzési Akkreditációs Tanácsadók
www.felnottkepzesiakkreditacio.hu