Képzések dokumentálása, avagy szinte hallani, ahogy sírnak az erdőőőőők

Imádom a jó minőségű papírárut. Hozzánk közel is van két, eszméletlenül hangulatos papírbolt. Olykor-olykor betérek, gyönyörködöm az igazán minőségi színes papírokban, csomagolóanyagokban, dobozokban, filcekben, tollakban, miegymásban. Van ezeknek egy esztétikuma, diszkrét, régimódi bája.

Az információáramlásnál azonban a hatékonyság híve vagyok. Hatékonyságban az elektronikus forma verhetetlen. Főleg, ha az ember lánya/fia el is menti az infót több helyre. Saját tapasztalatból beszélek. :-)

A régi szokások csak nem akarnak kihalni. A papír, valahogy, istenuccse, de nehezen kopik ki az ügyintézésből.
Egyszer egy ügyfelem mesélte, hogy a magyar-ukrán határon azért engedték át őket hamar az ukránok, mert olyan papírt lobogtattak, amelyen a lehető legtöbb és legkülönbözőbb színű pecsét és persze aláírás szerepelt. A papírozás, a papírokon rajta a pecséttel (értsd: bélyegzővel) és aláírással elképesztően beette magát a néplélekbe. 
(Lábjegyzet: Svédországban lassan a papírpénz hivatalosan megszűnik. Turistaként svéd koronát nem is láttam, nem tudom, hogyan néz ki, mindenhol kártyával fizettem. Lábjegyzet bezárva.)

A papírok hatalma áll a képzések dokumentálásával kapcsolatban.
Hogyan érint a képzések dokumentálása? Katt ide. 


 Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter