2016. március 31., csütörtök

Miért olyan klasszak ezek a cégek?

 Az olaszok és az európaiak


Ha megnézted a videót, jót nevettél rajta. A bohó olaszok! Mindent máshogy csinálnak, össze-vissza.
Három területen fegyelmezettek: étkezés, italok, művészet. Vékonyak, részeg olaszt nagyítóval kell keresni és Olaszországban a mindennapoknak is van valami esztétikája. A többi területen a szabályoknak megvan a maguk szabályozatlan szabályozottsága, ami csak pár bennfentesnek érthető. Hú, várjunk csak, ez mintha nem csak Olaszországra lenne igaz!

Azonban, minden bohóságuk ellenére, az olaszoknak is sikerült nagy, az egész világgal kereskedő cégeket csinálniuk. Csak hogy a kulináris élvezeteknél maradjunk: Ferrero, ami a világ harmadik legnagyobb csokigyártója és pl. a Nutella-t, a Ferrero Rocher-t gyártja, a kávénál az Illy. A divatban a Benetton, Gucci, La Perla, motoroknál a Ducati, az Aprilia, szemüvegeknél a Luxottica. A lista hosszú. 

Mitől olyan klasszak ezek a cégek és mi köze ennek a képzésekhez?

Klikk ide a cikk folytatásáért. 



Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter





2016. március 24., csütörtök

Húsvét, OSAP 1665 statisztika



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki nagyon szerette a hasát, igazi ínyenc volt, a legválogatósabb fajtából. Hetedhét országból érkeztek a főszakácsok, finnyás franciák, olvatag olaszok, nagyhasú németek, andalító andalúzok. A szakácsoknak egy feladatuk volt csupán: a legfinomabb hozzávalókból fenséges étkeket készítettek a fenséges uralkodónak.

Az ám, de a király kincstárnoka egy verőfényes kedd délután elhatározta, hogy változtat.
Mit változtatott?

Katt ide a cikk folytatásáért.  
 

Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter

2016. március 17., csütörtök

Lenin kontra Star Wars




Még abba a korosztályba tartozom, akik kötelezően tanulták az oroszt. Ki nem állhattam. Viszolygásomhoz hozzájárult az is, hogy közben a csoportos magán angolórákon, ahová jártam,  Csillagok háborúja részeket hallgattunk, angolul persze.
   
Mindeközben, az oroszórák lebilincselő, bebiflázandó olvasmánya: „Hogyan szánkózott velünk Lenin?” Könnyű elképzelni, hogy egy tízévesnek mennyire volt ez érdekes a Csillagok háborújával összevetve, amelyet persze nem volt kötelező megtanulni. Ergo folyton-folyvást az szólt otthon a magnóból. Kívülről fújtam egész párbeszédeket a filmből.

Ha valamit nagyon meg akarsz utáltatni, tedd kötelezővé és semmiképpen se magyarázd el, mire jó.
Gyerekként még meg tudták velem utáltatni a kötelező oroszt, nem kellett hozzá sok energiabefektetés. Később már figyeltem és az egyetemen sok tárgyat megszerettem.

A minősített, azaz engedélyezett képzőknél is látom, hogy a kötelező dolgok sokszor utálatosak.
Értem és megértem, mert először én is ezt éreztem, amikor több mint tíz évvel ezelőtt a saját cégem első felnőttképzési eljárását csináltam végig. Aztán tudod, mire jöttem rá? Arra, hogy ezek a kötelező dolgok segítenek az üzleti stratégiában. Hasznot hoznak.

Hogyan tudod a kötelező dolgokat a saját hasznodra fordítani?
Klikk ide a cikk folytatásáért.


Sok tanfolyamot kívánok,


Pásztor Eszter


2016. március 10., csütörtök

Az ellenőrzések világa -- a kedvenc formulám



Hiszek a felnőttképzésben, a lifelong learning-ben, az élethosszig tartó tanulásban és az önfejlesztésben. Hiszek abban, hogy meg tudod változtatni saját magadat. Sőt, igazából csak Te tudod saját magadat megváltoztatni. Mások ebben segíthetnek, meggyorsíthatják, azonban a tartós fejlesztés kulcsa Te magad vagy. Mi köze ennek az ellenőrzésekhez? Több, mint gondolnád.

Ez a cikk a helyszíni szemlékről, ellenőrzésekről szól, de máshogy, mint ahogy azt megszokhattad. Nem foglak büntetésekkel riogatni. Látom a képzőkön, már unják. Igen, igen, büntetések, tudjuk, lépjünk tovább. Ez egyrészről jó, másrészről rossz, mert igenis komoly veszély a képzések ellenőrzésénél a büntetés és nem jó, hogy a sok riogatás miatt a közömbösség árasztotta el a témát.

Éppen ezért, én a pozitív megközelítést választom.
Ma a helyszíni szemlék és ellenőrzések sikerességének kulcsáról írok Neked.
Mi is ez?
Katt ide, hogy megtudd, mi a kedvenc formulám ellenőrzéseknél.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2016. március 3., csütörtök

Tudd hajszálpontosan a képzéseknél, mit akarsz ... és meglesz



Ahogy a viccben: a felesége mondja a programozónak: menj le kérlek a boltba és vegyél egy vekni kenyeret, de ha van tojás, vegyél hatot.
A programozó kisvártatva hazatér a boltból, hat vekni kenyérrel.  
Szokták mondani, hogy az álmokkal egy probléma van, a valóság.  Erre azt mondom, hogy a nem pontosan megfogalmazott álmok szoktak rémálommá válni.

Mit fontos meghatároznod a képzéseknél, hogy az álmod valóra váljon?
Klikk ide a cikk folytatásáért 


Sok tanfolyamot kívánok,

Pásztor Eszter

2016. február 25., csütörtök

Ki vehet részt felnőttképzésben?


Sokan nem tudják még. Lehet, hogy Te már tudod.
De sokan kérdezik tőlem: ki vehet részt felnőttképzésben?

Katt ide a cikk folytatásáért. 


Sok tanfolyamot kívánok,


Pásztor Eszter

2016. február 18., csütörtök

Stratégia a képzéseknél, avagy a felnőttképzési törvény hatásai



Ha képzésekről van szó, akkor a legislegelső dolog, amivel minden képzéssel foglalkozó cég szembesül, az a felnőttképzési törvény.
Lehet, most ásítottál egyet, hiszen normális ember vagy, a paragrafus-undoritisz nagyon hamar beüt. Ez a cikk jóval többről szól, mint a szabályozás száraz tárgyalása, érdemes tovább olvasni.
A képzési stratégia megalkotásához elengedhetetlen a felnőttképzési törvény lényegéből felkészülni. A legsikeresebb képzők ezt pontosan tudják.
A felnőttképzési törvény ismerete nem azt jelenti, hogy fejből tudod, mi van a 10. paragrafusában, közel sem.

Neked elsősorban nem a paragrafusokat szükséges értened. Hanem azt, hogy mire érdemes figyelned.
A felnőttképzési törvény akkor is vonatkozik bizonyos képzésekre, az NSZFH (Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal) akkor is jöhet, ha azok a képzések nem minősítettek, azaz nincs rájuk engedély.

Hogyan tudod ezt a tényt a képzési stratégiádnál felhasználni?
Kattints ide a cikk folytatásáért. 


Sok tanfolyamot kívánok,

Pásztor Eszter

2016. február 11., csütörtök

Szakmát akarsz elfogadtatni?



Szerencsére viszonylag korán rájöttem, hogy egy jó szakmának értéke van.
Ha jó szakmád van, jó szakmai tudásod, istenemre, használd ki és ne hagyd, hogy kicsússzon a kezed közül!

Azt is megtanultam a képzési eljárások során, hogy egy szakmát, szakmai képzést elismertetni összetett folyamat.
Az első lépés ez ügyben, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával elfogadtatsz egy szakmai programkövetelményt. Ez egyfajta "központi tematika", amely alapján menni fog az engedélyezett képzés. Ezt szükséges jóváhagyatni. Mi ennek a folyamatnak az alapfeltétele? Miért buknak el sokan?

Miért? Lássuk.
Katt ide a cikk folytatásáért. 

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2016. február 4., csütörtök

Szexi cipők és az engedély



Ahogy Manolo Blahnik bánik a színekkel és formákkal, 
tudsz olyan mesterien bánni az engedély lehetőségeivel?


Ez a cikk a legsikeresebb akkreditációs cikkem újragondolása. Az eredeti cikket közel ötezren olvasták. A felnőttképzésben az akkreditációt felváltotta az engedély, az alapok és a lényeg azonban rendszereken keresztül átívelnek. A megnevezés megváltozott, a lényeg maradt.
Ahogy Theodore Roosevelt mondta (állítólag): Minél jobban ismered a múltat, annál felkészültebb vagy a jövőre.

Ez igaz a képzéseknél is. Érdemes ismerned a régit, hogy az újnál is bizton tudj élni a lehetőségekkel. 

Mi a titka a vonzó nőknek, akik tudják viselni a magas sarkút? 
És mi köze a magassarkú cipőknek az engedélyhez?



Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2016. január 28., csütörtök

Hitek és tévhitek a külső értékelésről



Ahogy konok, protestáns nagyszüleimtől tanultam: hinni a templomban kell.
Más esetekben érdemes lehet utánanézni a tényeknek. Descartes például. Matematikus volt és őt tekintik a modern filozófia megalapítójának. Állítólag minden állítást megkérdőjelezett. Állítólag, mert még nem találták fel az időgépet (vagy igen?), nem voltam ott és nem láttam saját szememmel, ahogy Descartes kételkedik. Descartes-tól származik a "Je pense, donc je suis", azaz gondolkodom, tehát vagyok. Kételkedett a kijelentésekben és kereste az igazságot.

Hogyan kapcsolódik a kételkedés és az igazság keresése a kötelező külső értékelésekhez? 
Egyáltalán, mi a csudák azok a kötelező külső értékelések? 

A részletekért katt ide. 


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2016. január 21., csütörtök

Egyszerű teszt, hogy eldönthesd, melyik kategóriába tartozik a képzésed




Van egy fantasztikus képzésed. Különleges. Új. Egyedi.
És arra gondoltál, hogy egyrészt, mert meg akarod a képzésed különböztetni a sufni-tuning képzőktől, másrészt, mert ÁFA mentessé szeretnéd tenni a tanfolyamot, ezért elkezdtél felnőttképzési engedélyben gondolkozni.
És rögtön beleütköztél abba, hogy a képzésed melyik kategóriába tartozik?
Melyik kategóriában tudnád engedélyeztetni? Sokszor ez egyáltalán nem egyszerű, mert bizony, sok képzés van, ami a határán van két kategóriának.

Akkor mégis, hogyan tudod eldönteni, hogy melyikbe tedd?
És hogyan tudod úgy felépíteni, hogy megszerezhesd az engedélyt?

Katt ide a cikk folytatásáért. 



Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

Még több infó képzésekről, engedélyről:
Megváltoztatni a világot képzésekkel? Miért ne? 
A képzések kiskátéja: 7 képzési stratégia, ami tényleg bevált
2 recept: Hogyan működj jól és felelj meg az ellenőrzéseken? 

2016. január 14., csütörtök

Megváltoztatni a világot képzésekkel? Miért ne?




"Here's to the crazy ones. The misfits. The rebels."
 
"Szólok az őrültekhez. A sorból kilógókhoz. A rebellisekhez. 
A bajkeverőkhöz. A négyzetes lyukban kerek szögekhez. 
Azokhoz, akik más szemmel nézik a dolgokat. 
Nem kedvelik a szabályokat. És nem tartják tiszteletben a szokásos, fennálló állapotot. 
Idézheted őket, ellenkezhetsz velük, dicsőítheted, vagy éppen bemocskolhatod őket. 
Kb. az egyetlen dolog, amit nem tehetsz velük, az az, hogy nem veszel róluk tudomást. 
Mert megváltoztatják a dolgokat. Előreviszik az emberiséget. 
És amíg néhányan őrülteknek tartják őket, mi a zsenialitást látjuk.
Mert azok az emberek, akik annyira őrültek, 
hogy azt gondolják, megváltoztathatják a világot, 
azok azok az emberek, 
akik ezt meg is teszik."
Steve Jobs


“Here's to the crazy ones. The misfits. The rebels. The troublemakers.
The round pegs in the square holes. The ones who see things differently.
They're not fond of rules. And they have no respect for the status quo.
You can quote them, disagree with them, glorify or vilify them.
About the only thing you can't do is ignore them. Because they change things.
They push the human race forward.
And while some may see them as the crazy ones, we see genius.
Because the people who are crazy enough to think they can change the world,
are the ones who do.” 




Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter

2016. január 7., csütörtök

Legyél a képzők Hosszú Katinkája -- avagy, tépd szét, ami nem jó!



"Minek nevezzelek?" Kérdé a költő, akit, középiskolai magyartanárom szavaival élve, csak hagyjunk, hadd költsön békében. Viszont én Téged nem hagylak, hogy békében költsél és akárminek nevezzed a dolgokat a felnőttképzésben (szigorú szemöldök-összehúzás). :-)
Érdemes tudnod a pontos fogalmakat, mert akkor Neked is könnyebb dolgod lesz, ráadásul, ez is egy lépés a profi képzővé válás irányába. Lássuk, melyek a legnépszerűbb félreértések.

Mit kell széttépned, mint Katinkának a szerződést, mert nem jók?


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter

2015. december 18., péntek

Mielőtt jönne a bejgli-kóma és dőlne a fa...



A Karácsony mindent átsző, mindenhonnan a karácsony kopogtat, dől, berobban.
Zseniális kereskedők voltak, akik kitalálták a karácsonyt, valamint a karácsonyi ajándékozást, mert bevallom, racionális embernek tartom magam, a karácsony egy kereskedelmi részlete alól évek óta nem bírom magam kivonni: a karácsonyi dekoráció. :-))

Imádom. Minden évben beszerzek valamit, képtelen vagyok ellenállni a csillogó díszeknek, a girlandoknak, a különböző karácsonyi kütyüknek, a karácsonyi fényfüzéreknek. 2-3 hete folyamatosan díszítem a környezetem, eszméletlen jól néz ki, főleg, hogy "cat-proof", azaz macskabiztos dekort használok.

Egyszóval: jön a karácsony, az év végi pihenés időszaka. Én is elvonulok most két hétre szabadságra, gondoltam, így karácsony előtt megköszönöm az év közben átélt boldog pillanatokat.

Köszönöm a sok szép pillanatot az ügyfeleimnek, akikkel küzdelmes, de mellette sikerélményekkel teli és röhögésektől hangos napokat töltöttünk. Köszönöm Nektek a bizalmat, a kitartást (mert egy hatósági eljárás sosem egyszerű), a hitet és a profizmust!

Köszönöm Nektek, kedves olvasók a sok-sok kedves e-mailt, visszajelzést, jövőre is sok szép pillanatot és jó munkát kívánok Nektek.

Köszönöm Zsoltnak, társamnak, hogy nem csak a magánéletben, hanem a munkában is szeretetével, profizmusával, meglátásaival és kitartásával a szó legnemesebb, legvalódibb értelmében a társam.

Köszönöm anyunak, barátaimnak azt a sok-sok jót, amivel év közben is elhalmoztak, a meglátásokat, a tanácsokat és sok-sok mosolyt.

Köszönöm a cicáinknak, hogy folyamatos dorombolásukkal, jelenlétükkel biztosítanak nekünk sok-sok szeretetet és szőrt.

És most kikapcs, viszlát januárban!

Kellemes Ünnepeket, Boldog Új Évet kívánok,


Pásztor Eszter

2015. december 10., csütörtök

A képzések kiskátéja: 7 képzési stratégia, ami tényleg bevált



Tegnap olvastam egy cikkcímben, hogy a Star Wars könnyen a világ legjövedelmezőbb filmjévé válhat. Ugyan a magyar felnőttképzés éves eredményének nagysága nem biztos, hogy vetekedhet a Star Wars jogok éves bevételeivel, de azért az Ébredő Erő, az új Star Wars rész mellett a felnőttképzés is ébredezik.
Ébredezik a felnőttképzés a mesterséges kómából.

2016 izgalmas évnek ígérkezik. Éppen ezért fontos, hogy pár alapvető stratégiával tisztában legyél.
Hogyan tudsz bekapcsolódni az Ébredő Felnőttképzésbe? Milyen stratégiát válassz?

Klikk ide a folytatásért. 

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. december 3., csütörtök

Minőségi, ne mennyiségi munkát végezz! A szakmailag kiváló képzések 5 tényezője



Sok dolog van, amit a kiváló képzők máshogy csinálnak, mint a közepesek.
Ha ezeket a jó gyakorlatokat átveszed, sokkal hatékonyabb és minőségi munkát tudsz végezni. A túlórázás helyett. Következésképp többet tudsz kikapcsolódni, több időd szabadul fel, arról már nem is beszélek, hogy a bevételeidre is egy idő után ez jó hatással lesz.
A múlt heti cikkben a sikeres képzők pénzügyi szokásait boncolgattuk. Ezen a héten a szakmai részt vesszük górcső alá.

Íme az ötös lista a szakmailag kiváló képzők jó szokásairól.

Klikk a cikk folytatásáért. 


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. november 26., csütörtök

5 hiba, amiket kerülj el, ha nyereséget is akarsz a képzésekből



Az emberek mindig azt kérdezik tőlem: hogyan lehet nyereségessé tenni a képzéseket, hogyan tudnak pénzt keresni képzésekből?

Learning Annex. Egy kis, amerikai felnőttképző cég volt, egészen addig, amíg a tulajdonosa, Bill Zanker nem találkozott Donald Trump-pal.

Hogyan is történt a növekedés és Te mit tudsz profitálni a sztoriból a képzéseidnél?

Klikk ide a folytatásért.  

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter 

2015. november 19., csütörtök

Madonna: szenvedélyesen profinak lenni


Madonna koncert, Berlin, múlt hét: az első pillantás, ahogy beléptem az Arena-ba


Mi az, amit igazán szenvedélyesen csinálsz? Amibe igazán belerakod magad? Aminél minden i-re fel akarod rakni a pontot és addig nem nyugszol, amíg az olyan nem lesz, mint amit elképzeltél?

Múlt héten elmentem Berlinbe, csak azért, hogy láthassam Madonnát, koncerten. Berlin a 80 állomásos világ körüli turné egyik helyszíne. Karácsonyig Európában turnézik a Pop Királynője.
Tömve volt a Mercedes Benz Arena. Két egymást követő nap is volt show, az első napra azonnal elfogytak a jegyek.

Mi az, amiért a jegyek minden egyes fillért megértek, amit ráköltöttem, sőt, a többszörösét?

Klikk ide a cikk folytatásáért.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. október 29., csütörtök

A mennyiség mágikus vonzereje

Irtózatosan könnyű igent mondani a mennyiség csábító, szirén-énekének.
Akár ételről, akár lehetőségekről, akár munkáról, akár képzési programokról van szó.

A mennyiség iránti vonzódás mélyen belénk van kódolva. Valahonnan onnan jöhet, amikor halásztunk, vadásztunk, gyűjtögettünk és nem éltünk többet átlagban, mint 20-30 év. Fontos volt a mennyiség. Minél többet! Ez volt a jelszó. Mert ki tudja, mit hoz a holnap.
A játék neve a túlélés volt.
Mi köze ennek a felnőttképzéshez? Több, mint gondolnád.

»» Klikk ide a folytatásért.  

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. október 22., csütörtök

Az engedélyezés menetének 21 pontja



Történt már Veled, hogy nem tudtad, mikor mi történik? Hogy bizonytalannak érezted magad pl. egy hatósági eljárásnál, vagy egy bármilyen, folyamatban? Azt érezted, hogy kicsúsznak a kezed közül a dolgok és nem igazán látod át, mi után mi következik?

Tudd, hogy nem vagy egyedül. Mindannyiunknak volt már ilyen élménye.
Zsoltom is, akivel társak vagyunk életben és munkában, éppen kórházban van már második napja. Kivizsgálják, nehogy trombózis legyen a lábfájása. Úgy néz ki, nem az, de még bent tartják, legalábbis most, szerdán délután, amikor e sorokat írom. Elvileg holnap, azaz ma, csütörtökön, kiengedik.
A legjobban az zavarja az egész folyamatban, hogy nem tudja, mi történik, mikor történik és miért.

Ebből kiindulva arra gondoltam, hogy leírom pontokba szedve az engedélyezés menetét.
Hogy jobban átlásd, honnan hová jutsz el az engedélynél, mi a menet.

»» Klikk ide a folytatásért. 

Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. október 14., szerda

A tanáregyéniségek. Melyik képzést veszik (komolyan)?



Lehet bizonyítványt szerezni. De egy szakmában valóban sikeresnek lenni valódi tudással tudsz. 
Az első a papírra koncentrál és a rövid távra.
A második egy életre szól és valódi értéket termel. 

Rengeteg képzés van. Rengeteg tanfolyam. Melyiket veszik valóban komolyan?

A teljes cikket itt olvashatod. 


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. október 8., csütörtök

Egy pince is lehet különleges



Olyan társadalomban élünk, amelyik figyelem-hiányitiszben szenved. Mindenki ötvenfelé figyel, betáblázott napirendek, telefoncsörgések és társaik.
Amíg magam részéről örömmel bedobnám az összes naptárt a Dunába, azonban ahelyett, hogy a szelet próbálnám megváltoztatni, egy olyan jelenség feléledésére figyeltem fel, ami most nagyobb eredményt hoz a használóinak, mint valaha.

»» Klikk ide a folytatásért.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter


2015. szeptember 28., hétfő

Hogyan tűnj ki a képzések tömegéből



A képzéseknél a legtöbb pénzt azok keresik, akik a szigorú szabályok mellett egyediséget tudnak a tanfolyamokba csempészni. Ebben a posztban olyan, könnyen használható ötleteket mutatok be, amelyek be tudsz építeni a képzéseidbe.

 »» Klikk ide a folytatásért.  



Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter

2015. szeptember 16., szerda

"Ilyet nem adok ki a kezemből"



Mikor ettél utoljára igazán jó kenyeret? Azt a valódit. Azt, amibe a pék szívét-lelkét belesütötte. Azt, amiben benne van az anyag és az odafigyelés.
Imádom a kenyeret. És nagyon-nagyon régen ettem igazán jót. Nem is tudtam, mitől rossz az a kenyér, amit eszek, amit a boltokban lehet kapni. Csak azt tudtam, hogy kb. másfél éve egyszer csak abbahagytam a kenyérevést. Nem vágytam rá. Mert nem ízlett. Nem jó. Nem tudtam, hogy miért nem jó, csak azt éreztem, hogy nem jó, nem kell.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,
Pásztor Eszter

2015. szeptember 3., csütörtök

3 kulcs engedélynél a nyugodt alváshoz



Mi a közös egy ingatlanban és a felnőttképzési engedélyben? A megszerzés az első lépés. Utána meg is kell tudni tartani úgy, hogy ne dőljön rá a fejedre. Meg ne adj' Isten el is tudjál vele dicsekedni a rokonságnak és a haveroknak. :-)

Meg akarod szerezni az engedélyt? Vagy éppen már megvan?
Akkor érdemes itt továbbolvasnod.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter 

2015. augusztus 13., csütörtök

Oklevél, vagy tanúsítvány?




Oklevél = felsőoktatás

A képaláírással már le is lőttem a poént, de nem baj, a fontos információk mindig jobb, hogy ha akár százszor is le vannak írva.

A felnőttképzésben mit adhatsz a résztvevőknek a képzés végén?
Amióta tanácsot adok felnőttképzésben, ami már majdnem egy évtizedet ölel fel, ez az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban előforduló kérdés. Az elmúlt napokban is jó párszor felmerült. Eldöntöttem, virtuális pennát ragadok (nem, nem kentem be magam mézzel), és segítek, nehogy beleszaladj olyan dologba, amibe nem szeretnél.  



Sok tanfolyamot kívánok Neked,
 
Pásztor Eszter

2015. augusztus 4., kedd

Hogyan tájékoztasd az ügyfeleidet? Avagy mi számít szabadpiaci és mi engedélyezett képzésnek?



Mik az engedélyezett és a szabadpiaci képzések? Hogyan tájékoztatod a képzésekről az ügyfeleidet? 
Bárhogy is, a tájékoztatás legyen egyértelmű. Később leírok Neked pár példát, hogy tudjad használni. És hogy ne az történjen a vevőiddel, mint ami velünk történt pár éve.

 »» Klikk ide a folytatásért.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter

2015. július 16., csütörtök

Hogyan méred egy képzés minőségét? Avagy a minőségbiztosítás apró, ám de annál fontosabb szelete

 Hogyan befolyásolják az oktatóid a cégedet? 



Ha a felnőttképzési engedélyt azért csinálod, mert kötelező és "kell a papír", nos, megértem. Vannak benne nemszeretem dolgok. Az egyik kedvencem az elégedettségmérő kérdőívek dokumentálása. Irreális. Szerintem nem életszerű, nem 21. századi a módja, de, ahogy szoktam mondani, ez van, ez a szabály, ezzel főzünk.

Ha megkapargatod a felszínt, rájössz, az engedély több, mint csak egy "papír". Tud Neked is és az ügyfeleidnek is segíteni abban, hogy fejlődjetek. 

Hogyan? Lássuk csak. Katt ide a cikk folytatásáért. 


Sok tanfolyamot kívánok Neked, 


Pásztor Eszter


2015. június 29., hétfő

Javaslatod van OKJ-s óraszámra? Itt az idő!




Engedélyezett képzőként lehetőséged van arra, hogy OKJ minimális óraszámra javaslatot tégy.
A Nemzeti Képzési Bizottság az OKJ-s minimális óraszámok felülvizsgálatát tervezi. Az engedélyezett képzők megtehetik javaslataikat.

Engedélyezett képző vagy és van tapasztalatod egy, vagy több OKJ-s képzéssel kapcsolatban? Változtatnál az OKJ-s óraszámokon? Itt van az alkalom! Itt van a lehetőség, hogy eljuttasd a döntéshozók asztalára a szakmai véleményedet. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) honlapján tudsz élni a lehetőséggel és tudod megtenni a javaslatot. 

Az OKJ-s minimális óraszámokra a javaslatokat 2015. július 6-ig ezen a linken tudod megtenni.

Ha változtatnál, van kiérlelt szakmai és gyakorlati tapasztalatod, itt az alkalom, hogy hallasd a hangodat. Élj vele!


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter

2015. június 10., szerda

Megváltozik a felnőttképzési törvény. Is.



Változik a felnőttképzési törvény. Is.
És a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény. Is.
És a szakképzési törvény. Is.

Mikortól változik és mi változik a felnőttképzésben?
 »» Klikk ide a folytatásért.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,


Pásztor Eszter