2012. május 30., szerda

Megdöbbentő eset

Egyik régi ügyfél, azután, hogy e-mailben árajánlatot kért és kapott tőlünk, valamint megkapta az árajánlatra való tájékoztatást, felkereste egyik ügyfelünket szóban és írásban, azért hogy "megvásárolná" és "átdolgozná" az általunk 2011-ben készített akkreditációs anyagot. Erről a szándékáról minket elfelejtett tájékoztatni.

Azonnal kaptuk az értesítést az ügyféltől. Először levegőt sem kaptam.
Ha Téged is a fenti "kéréssel" keresne meg bárki, akkor megköszönöm, hogy szólsz nekem. Biztos vagyok benne, tudod, mi a helyes.
Nagyon-nagyon köszönöm ügyfelemnek, aki szólt nekem, mivel próbálkozott valaki a hátam mögött. Köszönetképpen felajánlottunk vagy egy ajándék programakkreditáció elkészítését, vagy egy ajándék akkreditációs support szolgáltatást az év végéig, ők majd választanak. Köszönjük még egyszer. :-)
Pásztor Eszter és Werner Zsolt mindig meghálálják a segítséget.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. június 6.
Ízelítő a következő Informátor számból: a legújabb mániák programakkreditációnál, szavak jelentése felnőttképzésben, akkreditációs sztorik, OKJ-s vizsgaszervezés
Itt tudsz Informátor taggá válni: http://fbi.info.hu/elofizetes.php

2012. május 25., péntek

FIGYELEM: MEGDÖBBENTŐ ESET!!!!!

Jövő héten első kézből fogsz egy érdekes esetről olvasni.

Addig is kellemes hosszú hétvégét, én és Zsolt holnap helyszíni szemlén leszünk, brühühü :-))))

2012. május 23., szerda

Ha a hajadat téped az akkreditáció fölött és legszívesebben odavágnád a papírokat a falhoz... Egyél csokit!

Emlékszem, amikor 2004-ben elkészítettem a saját cégünk első programakkreditációját, utána pedig az intézményakkreditációt. Akkor még, 2004-ben "csak" programakkreditációs szakértő voltam, az intézményakkreditációs szakértői státuszt 2004 végén pályáztam és kaptam meg. Lényeg, hogy 2004-ben, amikor a saját cégemnek csináltam meg a programakkreditációját, túl voltam a programakkreditációs szakértői tréningen, egy csomó programakkreditációs eljáráson, tképben voltam az elvárásokkal kapcsolatban. 

Ehhez képest is, két teljes hétbe, napi 6-8 órás munkámba került egy olyan program összehozása, amihez nagyon értettem. Mégis. Csak a programmal foglalkoztam két hétig, semmi mással. Emlékszem, sokszor a hajamat téptem, hogy pontosan mit, hová, hogyan írjak. Beadtam a programot. Elsőre elfogadták, ezek szerint jól dolgoztam. :-) 

Soha nem felejtem el, mennyit kínlódtam az első programakkreditációmmal.
Amikor már azon a ponton voltam, hogy elegem van az egészből és nekivágom a számítógépet a falnak, akkor ettem egy kis csokit, megnyugtatásul. Használt.

Az akkreditáció macerás dolog, sok meló, ráadásul olyan meló, amit általában senki sem szeret. Ha mégis egyedül vágsz bele, szerelkezz fel sok csokival. :-)

Kellemes szerdát kívánok Neked, 

2012. május 21., hétfő

FAT-ról magyarra, avagy az intézményakkreditációs helyszíni szemle

Szoktam mondani az ügyfeleimnek, hogy a feladatom semmi más, mint a jogszabályok és a FAT szakértők nyelvezetét és elvárásait lefordítani normál, emberi nyelvre.

Az intézményakkreditációs helyszíni szemle előtt a szakértők elküldik az intézmény vezetőjének a FAT hivatalos levelét, amelyben benne foglaltatik, hogy mit kér a FAT a helyszíni szemlére. Előre mondom mindig az ügyfeleknek, hogy ne kapjanak szívinfarktust a megfogalmazástól, ugyanaz van a levélben, mint ami a jegyzőkönyvben is, csak más szavakkal.
Ahogy az egyik ügyfelem mondta: jelentkezésnek látszó szubjektum, azaz jelentkező. :-)

Ilyen pl. a következő:
"4.    Vizsgált felnőttképzési szolgáltatások dokumentumai.
•    Felnőttképzési szolgáltatások (legalább kettő, rendelet szerint) biztosításának dokumentumai. 
•    Kimutatás a felnőttképzési szolgáltatásokról."

Ez lefordítva magyarra következőket jelenti: az előzetes tudásfelmérés, ha pl. írásban van, akkor az írásbeli teszt, ha volt előzetes tudásfelmérés, akkor a teszt kitöltve. Ha mindkét szolgáltatás szóban történik, akkor pl. a kérdések listája.
A kimutatás a felnőttképzési szolgáltatásokról pedig nem más, mint pl. egy táblázat, hogy ki, mikor, milyen szolgáltatást vett igénybe. Ennyi, lefordítva FAT-ról magyarra.

Kellemes hétfőt kívánok Neked,

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. június 6.
Időben meg akarod kapni, nem akarsz lemaradni?
Itt tudsz Informátor taggá válni: http://fbi.info.hu/elofizetes.php 
Ízelítő a következő Informátor számból: a legújabb mániák programakkreditációnál, szavak jelentése felnőttképzésben, akkreditációs sztorik
 
2012. május 14., hétfő

Az intézményakkreditációban mit lehet írni a minőségcéloknál?

A minőségcéloknál, ha leveszed a „minőség” szót, akkor marad a cél, és így jobban átlátod, miről is szól. Technikailag a minőségcélok azok a célok, amelyeket, akkreditált intézmény révén, év végén kidolgozol a következő évre, hogy ezeket a célokat akarod elérni a következő évben. Amikor intézményakkreditációt kérelmezel, akkor is kell rendelkezned a tárgyévre érvényes minőségcélokkal.

A minőségcélokkal kapcsolatban annyi támpontot ad Neked a 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet, amely ugye az akkreditációs bibliánk, hogyaszonyga: az érintettek számára közérthetőnek, továbbá mérhetőnek kell lenniük, kell legyen sikerkritériumuknak, alkalmasaknak kell lenniük objektív értékelésre. Persze határidőt, felelősöket és erőforrásokat is kell passzolnod hozzájuk. 

Ezek a minőségcélok a jogszabály szerint. Az ember azt gondolná, hogy végre valami, ami fehéren-feketén értelmezhető, full konkrét, ujjé. Várj egy kicsit az ujjongással.

Ilyeneket szoktunk a minőségcélokhoz írni, hogy pl. 10 db szakkönyv beszerzése az X képzéshez. Konkrét, mérhető, közérthető, alkalmas objektív értékelésre. Persze, határidőket, felelősöket és erőforrásokat is passzolunk hozzá. 

160 ügyfélnél tartok, helyszíni szemlékből kb. 120-nál tarthatok, ennyit láttam már, ennyi helyszíni szemlén voltam, akár, mint szakértő, akár, mint a saját cégem képviselője, akár, mint az ügyfél tanácsadója. 120X alkalommal a minőségcélok működtek. Kivéve egyszer, amikor a szerintem szubjektivitástól nem mentes szakértő belekötött. Hogy mibe?

Erről a sztoriról (nevek nélkül) is olvashatsz a következő Informátorban, amely holnap jelenik meg.

Fizess elő az Informátorra itt: http://fbi.info.hu/elofizetes.php, ha még ma elküldöd az utalásról az igazolást, akkor holnap már a postaládádban lehet a legfrissebb Informátor!

Kellemes hétfőt kívánok, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
 
Friss hírek a felnőttképzésben, magazin a felnőttképzésről: www.fbi.info.hu
A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. május 15-én. 
Időben meg akarod kapni, nem akarsz lemaradni?
Itt tudsz Informátor taggá válni: http://fbi.info.hu/elofizetes.php 
Ízelítő a következő Informátor számból: felnőttképzési szolgáltatások, előzetes tudásfelmérés, tanárok ellenőrzése, minőségcélok intézményakkreditációnál

2012. május 11., péntek

Az intézményakkreditáció megszerzése utáni élet

Egy szép napon arra ébredsz, hogy sürgősen szükséged van intézményakkreditációra. Körbenézel, próbálod kibogozni, mit várnak el Tőled. Amikor már összegyűlt 150 kérdésed, amelyekre legalább 500 választ találtál, akkor körbenézel, ki tud ebben segíteni. Hogy kíméld az idődet és idegeidet, megbízol egy profi tanácsadót, pl. engem :-), hogy segítsen Neked az intézményakkreditáció megszerzésében. 

A sikeres együttműködésnek köszönhetően megszerzed az intézményakkreditációt. Remek. 
Utána mi történik? 

Amikor felkészítem ügyfeleimet az intézményakkreditációra, ráállítom őket egy sínre, hogyan kell minden egyes alkalommal dokumentálni a képzéseket. Kitanítom őket, hogy minden képzést úgy papírozzanak le, ahogy megtanultuk felkészülésnél. Az intézményakkreditációs tanúsítvány megérkezése után pedig az ügyfeleim kapnak tőlem egy file-t, hogy mire figyeljenek, év végén milyen dokumentációkat kell mindig elkészíteni, na meg, ha a cég neve és székhelye változik, akkor mi a teendő. 

Azok az ügyfeleim, akik betartják az utasításaimat, rendre kiválóan szerepelnek az ellenőrzéseken. :-) A problémák akkor szoktak adódni, ha az adminisztrációs fegyelem lazul. Ugyanis, jó ha tudod, hogy az akkreditáció és az akkreditáció ellenőrzése főleg dokumentumelemzésből áll. Magyarul: a papíroknak rendben kell lennie. 

Nehezített pálya, hogy az akkreditáció érvényessége alatt (4 év) legalább egyszer, de inkább többször változni fognak a jogszabályok, amelyek persze, hát miért is ne, érintik a képzések adminisztrációját. Többek között ezért is hoztuk létre partneremmel, Zsolttal a Felnőttképzési Business Informátort, ahonnan tudsz tájékozódni, amikor megváltoznak a jogszabályok. Mert most is fognak. :-) 

Kellemes hétvégét kívánok, 

Ízelítő a következő Informátor számból: felnőttképzési szolgáltatások, előzetes tudásfelmérés, tanárok ellenőrzése

2012. május 7., hétfő

Az előzetes tudásfelmérés haszna

Felnőttképzőként sem kell, hogy mindenki az ügyfeled legyen, azok legyenek az ügyfeleid, akiknek valóban kell az, amit adsz és akiknek Te és a Te céged kell. Erre szolgál az előzetes tudásfelmérés, hogy  felmérd a jelentkezőt, megnézd, ki ő és mit akar, mit tud, megismerkedjetek, „körbeszaglásszátok” egymást.

Az előzetes tudásfelmérés az, amit senki sem szeret csinálni. Először is, mert kötelező és a kötelező dolgokat senki sem szereti. Azonban vannak itt mélyebben fekvő okok is. Kettő is. Úgy hívják őket: félelem és lustaság.      

1. Első félelem: a cég üzletet, ügyfelet veszít. Így is van, ez benne van a pakliban. Az előzetes tudásfelméréssel pontosan kiderül, hogy a jelentkező, érdeklődő mit tud és ha nem azt, nem úgy, amiről a képzés szól, akkor az a képzés nem neki való, tehát el kell tanácsolni. Mi van, ha ez nem történik meg?

Beiratkozik a delikvens a képzésbe, vagy a megrendelő delegálja őt. Aztán elégedetlen lesz, hiszen a képzés vagy mélyen alatta, vagy magasan felette lesz az ő tudásszintjének. Ha saját pénzével fizetett a tanfolyamért (húúúú, milyen ritka ez mostanság, most hirtelen elfogott a nosztalgia :-)), akkor teljes joggal lesz elégedetlen, rossz esetben visszakéri a pénzét, még rosszabb esetben soha az életben nem néz többet a felnőttképző háza tájára.   

Az előzetes tudásfelmérés kihagyása rövid távon megoldás csak, rövid távon kényelmes, bevételnövelő és költségkímélő, közép és/vagy hosszú távon viszont pont a bevételtől, az ügyfelektől kímél meg Téged.   

A második félelem a tudásfelméréstől, valamint a lustaság szerepe a tudásfelmérés elhagyásában? Nos, ezekről és a megoldásokról a következő Informátorban olvashatsz, megjelenik 2012. május 15-én, kedden.   

2012. április 25., szerda

A felnőttképzés útjai, Széll Kálmán terv 2.0

Hétfőn este jelent meg az Indexen az új Széll Kálmán terv.
A felnőttképzéssel kapcsolatban a következő lényeges információkat lehet megtudni: 

- 2012 II. félévben új felnőttképzési törvény, amely (és itt most idézek) a "támogatott, a munkaerőpiac valós igényeinek kielégítését megvalósító képzésekre koncentrál." Értsd: pályázati keretek közt megvalósuló képzésekre.
- Az új felnőttképzési törvény célja az lesz, biztosítékok lesznek benne, hogy a résztvevők minőségi tudással lépjenek ki a képzésből. Hogyan fogja ezt elérni az új jogszabály? A résztvevőket fogja motiválni, vagy az intézményeket? Vagy esetleg, hódolva az "ősi" kárpát-medencei népszokásnak, büntetni fog? Nyitott kérdések. 
- Új programok (értsd: pályázatok) indulnak az egész életen át tartó tanulás elősegítésére, informatikai, nyelvi programok, munkahelyi képzések támogatása, alacsony iskolai végzettségűek és elavult szakmával rendelkezők támogatása.
- 2012, 2013, több mint 100 000 főt képeznek tervezni pályázatok keretében. Erről a konkrét programról is írtam az Informátorban. 
Forrás: Széll Kálmán terv 2.0, 24. pont, 37. oldal., 87. oldal

Úgy tűnik, hogy izgalmas, jogszabályváltozásokkal és pályázatokkal tarkított évnek nézünk elébe.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. május 3-án. 
Időben meg akarod kapni, nem akarsz lemaradni?
Itt tudsz Informátor taggá válni: http://fbi.info.hu/elofizetes.php 
Ízelítő a következő Informátor számból: minőségirányítás 1.0 a felnőttképzésben, pénzügyek a felnőttképzésben, ellenőrzések. 

2012. április 23., hétfő

A felnőttképzés Mekk Mesterei

Emlékszel Mekk Mester figurájára? Aki mindenhez "ért", igazából semmihez sem. Van az angolban erre egy remek mondás: 

"Jack of all trades master of nothing." Minden szakma Jancsija, egyiknek sem mestere.

A cégek világa tele van ilyen cégekkel: "Pizzéria és hullaszállítás, kiváló minőségben, jutányos áron!" :) Mi az üzenet ilyenkor? Kitaláltad: igazából kiválóan egyikhez sem ért. Általában ezeknél a cégeknél, ha kicsit megkapargatod, kiderül, hogy a tulajdonos ért/ett valamihez kiválóan, aztán jöttek az ügyfelek és elkezdték kérni ezt is, azt is, a tulajdonos pedig nem mondott nemet. Kisvártatva előállt az a helyzet, hogy mindent kínál, egyikből sem különleges. 

Amikor Steve Jobs visszament a 90-es évek végén az Apple-höz, az Apple haldoklott. Jobs-nak az egyik első lépése az volt, hogy összehívott mindenkit. Akkor és ott látványosan egy filccel áthúzta azt a rengeteg firlefrancot ábrázoló prospektust, amit az Apple akkor árult. Felrajzolt a táblára 4 kategóriát, 4 terméket és azt mondta: ebben vagyunk jók, ezekre koncentrálunk, a többi megy a levesbe.

A 21. század, jobban, mint eddig a történelemben bármikor, a specializálódás százada is lesz.

A felnőttképzésben eldöntötted, hogy miben vagy kiváló, miben kiváló a céged? Szakmai képzésekben? Azon belül melyik szakma? Nyelvi képzésekben? Azon belül melyik nyelv? Tréningekben? Azon belül melyik terület? Hatósági képzésekben? Azon belül melyik hatóságé? Bármi más képzésben? 
Ha magadba néztél, hallgattál a szívedre és eldöntötted, akkor arra a területre fókuszálsz? 

Ízelítő a következő Informátor számból: minőségirányítás a felnőttképzésben, pénzügyek a felnőttképzésben, ellenőrzések. 

2012. április 18., szerda

Felnőttképzési bejelentés űrlap: útmutató

Mikor is szükséges a felnőttképzési bejelentés? Felnőtteket szeretnél képezni? Már képzel felnőtteket és akarsz még plusz képzéseket és/vagy felnőttképzési szolgáltatásokat bevezetni? Szuper. Vagy képzéseket akarsz törölni a nyilvántartásból? Megváltoztak a cég adatai?

Akkor biztos tudod, hogy akár ha meg akarod kezdeni a felnőttek okítását, akár pl. egy új képzést akarsz elkezdeni, vagy adatok változtak meg, vagy képzéseket akarsz töröltetni, akkor ezt biza be kell jelenteni regionálisan illetékes munkaügyi központnak. Ez a felnőttképzési bejelentés.

Úgy gondoltam, segítek Neked is.
Fogtam a felnőttképzési bejelentési űrlapot és elláttam útmutatóval, mire figyelj a kitöltésénél. Ez sokszor fontos, mert az űrlapoknak, így a felnőttképzési bejelentési űrlapnak is van egy bája, hogy néha nem tudod, pontosan mit és hová kell írnod. Meg mit is akar Tőled a hatóság. :) Ezt most leegyszerűsítettem és elláttam a felnőttképzési bejelentési űrlapot pár dologgal, hogy könnyebben emészthető legyen.

Az útmutatóval ellátott felnőttképzési bejelentési űrlapot innen le tudod tölteni: 
www.fbi.info.hu/download/bejelentes_feln_nyilv_urlap_es_utmutato.doc

Használd egészséggel a felnőttképzési bejelentési űrlapot, jó kitöltést,

Ízelítő a következő Informátor számból: minőségirányítás a felnőttképzésben

2012. április 10., kedd

A programakkreditáció és az intézményakkreditáció szerelmi kapcsolata

 A programakkreditáció és az intézményakkreditáció viszonya, mint egy bonyolult, több szálon futó szerelmi dráma, heppy end nélkül. Illetve végül is, az intézményakkreditáció megszerzése ÉS megtartása tekinthető happy end-nek. :) 

Mi a mostani helyzet, mi a szerepe a programakkreditációnak, ha az intézményakkreditációt nézzük? 

2007. július 1-től, ha intézményakkreditációt akarsz szerezni, akkor előbb programakkreditációt kell szerezned, aztán a programakkreditáció megszerzése UTÁN (figyelem: NEM előtte) le kell oktatnod a programakkreditáció alapján a tanfolyamot és UTÁNA tudod beadni az intézményakkreditációt. 

Tehát csak akkor adhatsz be intézményakkreditációt, ha előtte legalább 1 programot akkreditáltattál és az akkreditálás után megcsináltad azt a képzést, ahogy a programakkreditációban van.

Annyi programot akkreditáltathatsz, amennyit csak szeretnél, az intézményakkreditációhoz egy darab program is elég. Amikor meg intézményakkreditált leszel, akkor is annyi programot akkreditáltatsz, amennyit csak szeretnél. 

Arra vigyázz, hogy abban a pillanatban, hogy akkreditáltattál egy programot, a FAT ráütötte a pecsétjét, akkor az a program olyan, mint amit kőbe véstek, csak úgy oktathatod a képzést, ahogy abban a programban le van írva.
Igen, a programakkreditációval azért kell vigyázni, mert 4 évre szól és 4 évig Neked azt kell oktatni, ami az akkreditációban benne van. Ne feledd, akkreditációnál senkit sem érdekel, mit mondasz, csak az a lényeg, ami dokumentálva vagyon. Minden más: szó elszáll, írás megmarad. Ha pedig nincs írás, akkor könnyen elveszítheted az intézményakkreditációd, a programakkreditáció miatt. 

Többek között erről is szó lesz a vasárnap, április 15-én megjelenő Informátorban. A pályázatok kapcsán főként az akkreditációról lesz szó, programakkreditáció (e-learning-re is), intézményakkreditáció, apró tippek, esettanulmányok. Hogyan tudod elkerülni azt, hogy apró hülyeség(ek) miatt elveszítsd az intézményakkreditációt.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő

A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. április 15-én. 

2012. április 3., kedd

Pályázatok: 21 000 000 000 Ft felnőttképzésre

Múlt héten az Informátor tagok már megkapták a tájékoztatást, ezúton írom Neked is: a múlt héten kiírták a pályázatokat, lehet indulni a zséért, egészen pontosan 21 000 000 000 Ft, azaz huszonyegymilliárd Ft jut a felnőttképzésre: TÁMOP 2.1.3.

A következő Informátor szám (megjelenés: 2012. április 15.) főleg az akkreditációval fog foglalkozni, programakkreditáció, intézményakkreditáció, hiszen nagyrészt ezekre lesz szükség pályázatoknál, főleg, ha pl. egy nagyvállalat nyeri meg a pénzt és Nálad akarja elkölteni.

Nemmegmondtam???:) Már tavaly év végén megmondtam és leírtam, hogy akinek időben lesz akkreditációja, az fog a zsírosbödönhöz előbb odajutni: http://akkreditacio.blogspot.com/2011/11/mi-lesz-az-akkreditacioval-es.html, és még most sem késő elkezdeni az akkreditációt.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő, Tanácsadó és Szakíró
Akkreditációs tanácsadás: www.felnottkepzesiakkreditacio.hu

2012. április 2., hétfő

Mémek a felnőttképzésben és az akkreditációban

A mém, pórias megfogalmazással szólva egy olyan gondolat, gondolatkör, közhely, amely a társadalom agyában "bennragad" és onnan kb. egy erőteljesebb mém tudja csak kiszedni. Ilyen mém pl., hogy a német autók megbízhatóak, a nagymellű nők buták, a csörgő telefonokat mindenki fejvesztve veszi fel, akkor is, ha valami fontosabbat csinál és nem ismeri a hívó felet ésetöbbi ésatöbbi.

Nos, 2 évvel ezelőtt az akkori minisztériumi döntéshozóknak "sikerült" egy mémet elültetni a felnőttképzésben, a felnőttképzők agyában. Annyira sikeresek voltak, hogy nem csak a felnőttképzők bizonytalanok azóta, hanem szakértők is. Hihetetlen, a jogszabálykiegészítés már régen nem él, de a mém bennragadt.

1 (!!!!!!) hónapot élt csupán az akkreditációs rendelet egyik paragrafusának az a kiegészítése, hogy egy többmodulos programban egy darab modul megvalósítása nem számított akkreditált képzésnek. 
Ez 2010. április 10-től május 14-ig élt, slussz, 1 hónap, 2010. május 14-től hatályon kívül helyezve. Mégis bennragadt az agyakban. :)

Tehát: egy akkreditált program egy modulja is akkreditáltnak számít, számlázhatod áfamentesen. 

2012. március 30., péntek

Mi a különbség az akkreditált és nem akkreditált képzések papírmunkája között?

Semmi.
Rövid leszek és velős: MINDEN képzést ugyanúgy kell dokumentálnod, akár akkreditált programról van szó, akár "sima" programról. Az akkreditált program "csak " abban jelent különbséget, hogy a FAT elfogadta, megfelelt az akkreditációs követelményeknek, egy magasabb szakmai minőséget jelent. 
A papírmunka ugyanaz minden képzésnél, akár akkreditált programról van szó, akár sima programról.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő, Tanácsadó és Szakíró
Akkreditációs tanácsadás: www.felnottkepzesiakkreditacio.hu
Friss hírek a felnőttképzésben, magazin a felnőttképzésről: www.fbi.info.hu

A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. április 1-én. 

2012. március 27., kedd

A hatósági képzések és a felnőttképzési valóság

A tegnapi helyszíni szemlén is előjött a hatósági képzések khm érdekes világa. Az ügyfél remekül felkészült, a szakértők profik és korrektek voltak, ismét született egy tökéletes jegyzőkönyv. A szakértők mindennel meg voltak elégedve és ők is csak ingatták a fejüket a hatósági előírásokon. 

Mi a probléma a hatósági képzéseknél? A következő: onnantól kezdve, hogy felnőtteket képzel, érvényes Rád a felnőttképzési törvény, ha akkreditált is vagy, akkor az akkreditációs rendeletek előírásai is. 
Ha hatósági képzést csinálsz, akkor érvényesek Rád az adott (képzést koordináló) hatóság előírásai is.

Itt jön a svédcsavar. 

Ugyanis a hatóság által előírt, a képzéseken KÖTELEZŐEN használt dokumentumok khm nem mindig tartják be azokat az előírásokat, amelyeket a felnőttképzési törvény megkövetel egy felnőttképzőtől. Például hiányzik a dokumentumokról a felnőttképzési nyilvántartási szám, ha van, akkreditációs lajstromszám.  Ezek alapvető követelmények a felnőttképzésnél.

Mit tehet ilyenkor a felnőttképző, hogy megfeleljen a hatósági és a felnőttképzési előírásoknak? Kettős könyvel. Pl. két jelenléti ívet írat alá a résztvevőkkel, egyet, ami megfelel a hatóságnak, egyet, ami megfelel a felnőttképzési törvénynek. Ugyanez játszhat más dokumentumoknál is. 

Konklúzió: egy ellenőrzésnél hatósági képzésnél az ügyfél, a felnőttképző húzhatja a rövidebbet, hiszen az adott képzést koordináló hatóság és a felnőttképzési jogszabályok még nem mindig találkoztak össze. Ezekről az "annamáriákról", egy részükről is szó lesz a következő, 2012. április 1-én megjelenő Informátor számban.  

Egy dolgot tehetsz hatósági képzéseknél felnőttképzőként: megfelelsz mindkét előírásnak, a hatóság és a felnőttképzési jogszabályok előírásainak is. Igen, dupla munka. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a büntetés. A Te választásod.