2011. augusztus 31., szerda

Mi a csuda kerül a fejlesztési tervbe?

Volt egyszer, hol nem volt, egyszer volt egy képzés-fejlesztési terv. Amit sokan összekevertek a képzési tervvel. Ahogy az szokott lenni, egyikük, ebben a történetben a képzési terv gyorsan és fájdalommentesen elhalálozott, nincs már többé. Eszedbe ne jusson képzési tervet csinálni akkreditációra. Azaz eszedbe juthat és csinálhatsz is, pirospontot nem kapsz a többletmunkáért, mert a jogszabályokból 2009. október 1-én eltűnt a képzési terv, se híre, se hamva nem maradt.

Hogy szavamat ne feledjem a sok lábjegyzet közt, itt maradt nekünk, intézményakkreditációra vidáman felkészülőknek a fejlesztési terv, amelyet pár szakértő még most is leánykori nevén, képzés-fejlesztési tervnek hív. Végül is teljesen mindegy, hogy hívod, a lényeg az, hogy az akkreditációs biblia jogszabály (hivatalos nevén: 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet) szerint akkreditációt kérelmezőnek, vagy intézményakkreditált cégnek kell, hogy legyen önértékelésen alapuló fejlesztési terve.

Nesze semmi, fogd meg jól. A jogszabály nem írja le, hogy mit kell tartalmaznia a fejlesztési tervnek, tehát gyakorlatilag bármit beleírhatsz, csak az a lényeg, hogy az önértékelésen alapuljon.
Egyszer egy szakértő kollégával, egy hosszú helyszíni szemle és egy katasztrofálisan bedugult M1-es autópályán az autóban kínunkban már azon viccelődtünk, hogy ilyen alapon a fejlesztési terv lehet egy üres papír is, ha az önértékelésben azt hozom ki, hogy olyan, de olyan frankó a cég, hogy itt már nincs is szükség fejlesztésre. Jogilag simán védhető. Csak halkan mondom, azért ne próbáld ki. :)

A fejlesztési tervnél tehát az a lényeg, hogy az önértékelésen alapuljon. Ha az önértékelésben pl. azt vetetted papírra, hogy több továbbképzésre lenne szüksége az oktatóknak, akkor a fejlesztési tervben simán írhatod, hogy tervezzük az oktatók  továbbképzését, pl. konferenciákon való részvétellel.

Egy a lényeg: a jogszabály (24/2004. (VI.22.) FMM rendelet) csak azt a támpontot adja a fejlesztési terv tartalmára nézve, hogy az önértékelésen alapuljon, ezen túl szabadkezet kapsz a fomájára és tartalmára nézve.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő és Tanácsadó

2011. augusztus 29., hétfő

Elég egy tanfolyam ahhoz, hogy intézményakkreditációt szerezhess?

A válasz röviden és tömören: igen. Kevésbé röviden és kevésbé tömören: az jön most. 
Hozzáteszem, amit leírok a posztjaimban, azok a tartalmak mindig az adott napon érvényben lévő jogszabályoknak megfelelnek. 

Tehát ha ma beadsz egy intézményakkreditációt, akkor elég akár egyetlen képzéssel is beadnod, a jogszabályok ezt lehetővé teszik. Más kérdés, hogy régen volt egy olyan előírás, hogy legalább egy év működést produkálni kellett az akkreditációhoz, de ez az előírás már szintén jó régen megszűnt. Vannak szakértő kollégák, akik ezt nehezményezik és agyuk hátsó szegletében nem szeretik az egyképzéses akkreditációt.
Istenuccse, valahol meg is értem őket,  mert anno az én cégemnek is meg kellett felelnie ennek az egy évnek és addig keccsöltünk meg kapartunk, mivel nem volt intézményakkreditációnk, a konkurenciának meg igen.
De ez már régen volt és talán igaz sem volt. :) A jogszabályok azok jogszabályok. Most elég egy képzés az intézményakkreditációhoz.

Most az intézményakkreditációhoz ezeket fogod végigzongorázni:

- legyen a cég/intézmény benne a felnőttképzési nyilvántartásban
- legyen legalább egy képzés és két felnőttképzési szolgáltatás bejelentve
- legyen akkreditálva egy program
- a programakkreditáció életbe lépése után (tehát nem a programakkreditáció előtt, közben, hanem az akkreditáció megadása után) megcsinálni a tanfolyamot, SZÓ SZERINT a programakkreditációban foglaltaknak megfelelően
- a lezárt programakkreditált tanfolyam után tudod beadni az intézményakkreditációs kérelmet

Ennyi. Tehát a minimum az egy képzés, annak programakkreditálása és a programakkreditáció megszerzése után legalább egy képzés megvalósítása. 

Azaz a jogszabályok szerint elég egy akkreditált tanfolyam ahhoz, hogy beadhasd az intézményakkreditációt. 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő és Tanácsadó
www.felnottkepzesiakkreditacio.hu

2011. augusztus 11., csütörtök

A hatósági eljárás és a helyszíni szemle világa

Az intézményakkreditáció hatósági eljárás, az egész folyamat a 2004. évi CXL. törvény (a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól), rövidített nevén a Ket. alá tartozik. Ennek nagyon kevesen néznek utána. 

Mit jelent az, hogy az intézményakkreditációs eljárás a Ket. alá tartozik? Azt jelenti többek között, hogy Neked is, mint ügyfélnek és a hatóságnak is jogai és kötelezettségei vannak. Ha egyedül készülsz fel az intézményakkreditációs helyszíni szemlére, akkor javaslom mindenképpen a következő, az eljárás szempontjából alapnak számító jogszabályok átolvasását ÉS értelmezését: 

- 2001. évi CI felnőttképzési törvény (röviden: Fktv)
- 2004. évi CXL törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól (Ket.)
- 22/2004. (II.16.) Kormányrendelet
- 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet (vagy ahogy én hívom: akkreditációs Biblia)

E négy jogszabály ismerete nélkül bele lehet vágni a helyszíni szemlébe, mint ahogy le lehet ugrani 10 méter magasról is, a kérdés az, hogyan és milyen állapotban landolsz utána. :) 

A négy jogszabály ismerete azt jelenti, hogy képben vagy azzal kapcsolatban, melyek a jogok és kötelezettségek, melyek a feltételek, amelyeknek meg kell felelnie a cégnek/intézménynek, hogy intézményakkreditációt kapjon. 
Ezen túl azt is jelenti a jogszabályok ismerete, hogy ha vitás kérdés van, akkor pontosan tudd, hol lehet utánanézni, mely jogszabály, melyik részében. 

Ez az ismeretanyag része a helyszíni szemlének. 

Az ennél jóval nehezebb része a szemléknek, a pszichológiai rész. Már a számát sem tudom, hány helyszíni szemlén vettem részt, akár, mint a hatóság (FAT) által kirendelt szakértő, akár mint az intézmény/cég által felkért szakértő. Láttam már karón varjút, ahogy szokták mondani, bőven 100 helyszíni szemle felett van a szemlék száma, ahol személyesen részt vettem. 

A tapasztalatom az, hogy 100 emberből 97 a legrosszabb formáját hozza a helyszíni szemlén. Olyan emberek is, akikről nem gondolnád, azt gondolnád, magabiztos, kommunikálni kiválóan tudó emberek. A helyszíni szemléken pedig rosszul teljesítenek. Miért van ez?

A legtöbb embernek nincsen tapasztalata hatósági eljárásban, azt gondolom, ez a normális. Így amikor eljön a helyszíni szemle, nincs tapasztalata, nincs gyakorlata a helyzet "megélésében", a szituációk kezelésében. 

Nincsen recept a szemle pszichológiai részére, mert mindenki más, minden helyzet, ügyfél, szakértő más. Amiket itt most le fogok írni, azok a mondatokat úgy értelmezd, hogy profi szakértő/tanácsadó/ügyfelet képviselő írta, aki túl van 100 helyszíni szemlén. Tehát lehet, ha életedben először találkozol majd hatósági eljárással, Nálad máshogy fog működni a dolog, mert nincs tapasztalatod és gyakorlatod ezen a téren. De talán iránymutatónak jó. Így olvasd a következő sorokat.

Az egyik legjobb dolog, amit a helyszíni szemlén tehetsz, hogy a szemle kezdetén korrekt, tárgyilagos és kedves vagy a szakértőkkel. Nem azt értem, hogy "nyalsz" a szakértőknek, hanem kedves vagy, tárgyilagos és korrekt. Verbális támadás? Az esetek 99 %-ban nem vezet el a célodhoz (sikeres helyszíni szemle) és profinak kell lenni ahhoz, hogy betaláld azt az 1 %-ot, amikor igen.
A legjobb kommunikációs módszer, a korrekt, konkrét kommunikáció. Felesleges "jópofizni", a szakértők nem a traccsparti kedvéért vannak a helyszíni szemlén, hanem tények megállapítására.

Az intézményakkreditáció egy része a pályázat,a kérelem, de a lényeg, az akkreditációs eljárás alfája és omegája a helyszíni szemle.

2011. augusztus 4., csütörtök

Mi a különbség az új és az újbóli intézményakkreditáció között?

A címbéli kérdésre a válasz: mint egy üres, könnyen közművesíthető telekre felépítendő új ház és egy régóta fel nem újított, vagy foltozgatott budi/ház/kastély renoválása között.

Le is lőttem az első mondatban a poént, most jön a kifejtés, mire is gondoltam. 
Egy teljesen új cég intézményakkreditációjánál, ahol még felnőttképzési nyilvántartás sincsen, az alapoktól kezdve alaposan, szisztematikusan fel lehet építeni a rendszert úgy, hogy az megfeleljen annak, amit a cég/intézmény csinál és a jogszabályi előírásoknak is. Nincs előzmény, nincsenek rossz beidegződések, nincsenek helytelenül megírt dokumentációk, nincsenek hiányzó adatok és papírok ésatöbbi ésatöbbi. 

A cég/intézmény egy új intézményakkreditációnál már a tevékenysége megkezdésénél úgy működhet, úgy készül fel a felnőttképzési tevékenységre, ahogy azt kell. Szerintem így érdemes és így értelmes elkezdeni.

Az új intézményakkreditációra és az újbóli intézményakkreditációra felkészítés/felkészülés a tanácsadó szemszögéből nézve: az új akkreditációs felkészítést az építők, az újbóli akkreditációs felkészítést meg a restaurátorok munkájához hasonlítanám. Hasonló az alap, de különböző készségek szükségesek. 
Az elsőnél építek, a másodiknál nyomozok. 

2011. augusztus 2., kedd

Érdemes most beadni az akkreditációs kérelmet?

Ősszel (szeptember-októberben) valószínűleg kijönnek azok a jogszabályok, amelyek hatással lesznek az akkreditációra, az akkreditáció működtetésére, akár már van egy akkreditált intézményed, akár akkor is, ha újonnan kérelmezed az akkreditációt. 

Egyelőre csak a Magyar Munka Tervből lehetett megtudni ezt-azt, mi az, ami változni fog. A várható változásokról bővebben írtam júniusban: http://akkreditacio.blogspot.com/2011/06/valtozasok-varhatoak-az-akkreditacio.html. 

Több, mint 8 éves akkreditációs tapasztalatom mondatja velem ezt: jogszabályi változásoknál eddig a következők történnek: 
- hirtelen mindenki akkreditálni akar, vagy elgondolkozik rajta, vagy csak kérdez, tehát a FAT-nak több munkája lesz,
- új szabályok, amelyekről még igazából nem lehet tudni pontosan, mit takarnak, gyakorlatban mit jelentenek. Ez elhúzódó eljárásokat, változó űrlapokat, hiánypótlások tömkelegét eredményezi.

Mindig azok a jogszabályok érvényesek a kérelmedre, amikor a kérelmet beadtad. Tehát ha most adod be, akkor a mostani jogszabályok érvényesek a kérelemre. Érdemes most beadni a kérelmet? Egy dolog biztos, a most beadott kérelmekre a mostani, begyakorlott jogszabályok érvényesek.

2011. július 27., szerda

A nyelvi képzések neve, azaz a rendszerek halála a kivétel...

Hétfőn írtam arról, hogyan nevezheted a képzéseket. 
Ismételjük el még egyszer, ismétlés a tudás anyja és apja: CSAK OLYAN NÉVEN NEVEZHETED A KÉPZÉSEKET (ÉRTSD: TANFOLYAMOKAT, TRÉNINGEKET STB), AHOGY A NYILVÁNTARTÁSBAN SZEREPELNEK.

KIVÉVE. 

:) 

És most jön a címben megfogalmazott: "a rendszerek halála a kivétel" esete. 
A fenti szabály alól 2010. óta kivételek a nyelvi képzések. Nyelvi képzéseknél elég, ha csak a nyelv neve van nyilvántartásba véve, tehát pl. lássuk szerelmemet: "Angol." 
Tehát a nyelvi képzéseknél csak a nyelv nevét kell nyilvántartásba venni, utána annyi képzési programot csinálsz angolra, amennyi jólesik, olyan névvel, ahogy jólesik. És persze, amire igény van. 

A lényeg, hogy az "angol" szó, vagy az adott nyelv megnevezése legyen benne a képzés/tréning/nyelvtanfolyam nevében. Pl. "Elefántok idomítása angolul", vagy "A német gasztronómia nyelvi elemei", vagy "Az olasz szervezettség tükre a nyelv szerkezetében", hogy csak pár, fantáziadús megnevezést javasoljak. :) A legegyszerűbb, amit szoktam javasolni: nyelv neve + szint, pl. Angol kezdő, Német haladó, vagy Angol business kezdő stb. 

Nyelvi képzéseknél is érvényes, hogy az akkreditált programot mindig úgy hívjátok, ahogy akkreditálva lett. Ha régebben lett akkreditálva és az iszonyat hosszú, KER szintet is magába foglaló név lett akkreditálva, akkor úgy kell a tanfolyamot hívni. Nem akkreditált nyelvi képzéseknél viszont bárhogy hívhatod a képzési programot, a tanfolyamot, csak az adott nyelv neve legyen benne, illetve a képzési program és a tanfolyam neve legyen ugyanaz.

Egyelőre ennyit a képzések megnevezéséről, jó tanfolyamkeresztelést kívánok,

2011. július 25., hétfő

Hogyan tudod ellenőrizni, milyen képzéseket hirdethetsz és csinálhatsz?

Mantrázzunk.
Mantraként ismétlem, az imamamalom szerepét betöltve minden egyes tanácsadásnál, szakértésnél, képzésnél, felkészítésnél. Mint valami felnőttképzési papagáj. A következő a mantra: csak azokat a képzéseket hirdetheted és végezheted, amelyek benne vannak a felnőttképzési nyilvántartásban ÉS
CSAK OLYAN NÉVEN NEVEZHETED A KÉPZÉSEKET (ÉRTSD: TANFOLYAMOKAT, TRÉNINGEKET STB), AHOGY A NYILVÁNTARTÁSBAN SZEREPELNEK.

Tudom, ez most úgy tűnik, mintha pöttyet felvittem volna a hangerőmet, pedig tényleg.
Igen, tudom, macerás, sokszor rengeteg papírt küld vissza a munkaügyi központ és kisilabizálni, hogy milyen képzések vannak és milyen névvel, tantaluszi kínokat okozhat.

Van egy egyszerűbb módszer is, hogy megtudd, milyen képzések vannak az elektronikus nyilvántartásban benne.

Interneten itt rá tudsz keresni, milyen képzések vannak Nálatok nyilvántartásban:

Ahogy az infót ki tudod nyerni:

1.Rákattintasz a fenti linkre és azon az oldalon rákattintasz az Érdeklődőknek gombra.

2. Az elvisz erre a következő oldalra, ahol rákattintasz a Keresés a Képzőintézmények adatai szerint alatti Megjelenítés gombra.

3. Utána eljutsz a következő oldalra, ahol a bal felső sarokban, a Ny.Szám mezőbe beírod a nyilvántartási számot.
Utána megnyomod a Keres gombot, középen találod.

FONTOS: a cég nevével is rákereshetsz, ebben az esetben ezt egy módon tudod megtenni, ha beírod a cég nevének első szavát és utána a *-t. Ekkor ki fogja dobni az összes olyan nevű céget, ahol magadat is megtalálod.

4. Utána a következő oldalon rákattintasz a Tevékenység gombra és ki fogja dobni az első 10 képzést. Ha több van, akkor a keres gomb mellé beírod a számot, amennyi képzés van és akkor kidobja az összeset. Egyszerre kb. 200-t tud kidobni.

Jó keresést kívánok,

2011. július 22., péntek

Megszűnik a kötelező digitális írástudás modul! :)

 2011. július 27-től a 2011. évi CV. törvény alapján:

- megszűnik a támogatott képzéseknél (pl. szakképzési hozzájárulás), amelyek meghaladják a 24 órát, a kötelező digitális írástudás oktatása.Szerintem sokan felsóhajtottak most erre. :)
Ha a képzés viszont 2011. július 27. előtt kezdődött, akkor kell digitális írástudás modul, erre viszont vigyázz.

- Közoktatási feladatot ellátó szakképző intézmény esetén nem lesz egyszerűsített intézményakkreditációs eljárás.

- A résztvevőkkel kapcsolatos elektronikus adatszolgáltatási kötelezettség (támogatott képzéseknél) megszűnik.

Hurrá, nem azonnali akkreditáció elvétel, ha nem jelented be az adatváltozást a FAT-nak!

A most hatályos jogszabály szerint, ha megváltozik a céged/intézményed neve, székhelye, vagy felnőttképzési nyilvántartási száma, azt 90 napon belül be kell jelentened a FAT-nak (5 000 Ft eljárási díj ellenében). Mi a következménye, ha nem jelented be? Ellenőrzésnél elveszik az intézményakkreditációt. 

Jujjjj. Durva büntetés, abszolút aránytalan a "bűn" mértékével. Ráadásul egy cég/intézmény adatait bárki, bármikor az internetről seperc alatt lekérheti.
A mostani, tavaszi ellenőrzéseknél is sokan megbuktak ezen, sok cég akkreditációja bánta az adatváltozás bejelentésének elmulasztását. 

A változások szele elkezdett fújni a felnőttképzésben is. 

Megjelent a 2011. évi CV. törvény, amely többek között azt is tartalmazza, hogy 2011. szeptember 2-i hatállyal megszűnik az, hogy ha nem jelented be a cég/intézmény nevének, székhelyének, vagy nyilvántartási számának változását a FAT-nak, akkor ellenőrzéskor elveszik az akkreditációt. Ehelyett bírságolás lesz ilyen esetekben (ez azt hiszem jobb, mintha elvennék az akkreditációt). A kormányrendeletet, amelyben a bírság összegét meghatározzák, később hozzák ki, valószínűleg a 22/2004-es kormányrendeletet fogják ezzel kiegészíteni. 

Azt hiszem, sokan felsóhajtottak most, megkönnyebbülten. Ettől függetlenül megmarad az, hogy be kell jelentened az adatváltozást a FAT-nak 90 napon belül, de azért mégsem a teljes intézményakkreditációt veszélyezteted. Mindenképpen előrelépés az eddigi szabályokhoz képest. 

Kellemes hétvégét kívánok a jó hírrel, 

2011. július 19., kedd

Az előzetes tudásfelmérés haszna

Pro: 
"Ennek végre van értelme!"
"Persze, csináljuk, enélkül nem is tudnánk csoportokat összehozni."

Contra:
"Ez baromság!"
"Miért, egy 10 órás képzéshez, amire csak az jön el, akinek szüksége van rá???"

Ezek és ezeknek a mondatoknak a variációi szoktak lenni a képzők reakciói az előzetes tudásfelméréssel kapcsolatban.  Normál felnőttképzés, akkreditáció, bárhogyan is oktatsz felnőtteket, az előzetes tudásfelmérés kötelező. Az a lényeg az előzetes tudásfelmérésnél, hogy Neked, mint képzőnek a felnőttképzési törvény szerint kötelező ezt nyújtanod, a képzésre jelentkezőnek meg nem kötelező ezen részt venni. Tehát a jelentkező kérheti, ha akarja, előzetes tudása beszámítását a képzésbe, Neked, mint képzőnek ezt kötelező figyelembe venned. 

Ha akkreditált intézményként akarsz működni, akkor az előzetes tudásfelmérést (és még egy felnőttképzési szolgáltatást, amit szoktam javasolni: képzési tanácsadás) kötelező nyújtanod ÉÉÉÉS ezt még dokumentálnod is kell, magyarul, kell rendelkezned egy olyan űrlappal, ahol nyomon követhető, melyik jelentkező / résztvevő milyen felnőttképzési szolgáltatást (az előzetes tudásfelmérés, vagy a másik), mikor vett igénybe. 

Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan csinálják az előzetes tudásfelmérést. 
Nos, a felnőttképzési jogszabályok teljesen a képzőre bízzák, ezt hogyan teszi. Érdemes átgondolnod, milyen a képzés, mi a célja, hány órás, milyen ismeretekkel lesznek gazdagabbak. Emellett érdemes átgondolnod, hogyan is működtök, lakossági (külsős jelentkezőknek szervezett csoportok), vagy céges megrendelések vannak, hogyan tudjátok a leghatékonyabban működtetni az előzetes tudásfelmérés rendszerét. 

Az előzetes tudásfelmérésre adok példákat is. Mehet pl. írásban. Az írásban lehet e-mailen, vagy online felületen keresztül is, nem kötelező személyesen ott lennie a feleknek. 
Mehet szóban, személyesen, vagy mehet telefonon, vagy skype-on is. Ezek csak példák, a lényeg, hogy az előzetes tudásfelmérés a képzés jellegéhez kötődjön és hatékonyan, jól tudd csinálni. A jelentkezőknek sem, és Neked se legyen egy plusz teher, hanem inkább lehetőség. 

A jelentkezőnek azért jó, hogy jobban megismerheti a cégedet, és jobban ki tudja választani, melyik képzés az, ami neki való. Tehát több lesz az elégedett ügyfeled, több lesz a megrendelésed, több lesz a bevételed.
Neked szintén azért jó, mert jobban megismerheted a jelentkezőt, és ki tudod szűrni, kiket fogadsz be a képzésbe. Neked is az a legjobb, ha olyan résztvevőket képzel, akik a képzésbe valók, akik elégedettek, akik viszik a jó híredet. Jól megválasztott ügyfelek = jó hír = több bevétel.

Erre is alkalmas az előzetes tudásfelmérés, érdemes így is gondolkozni róla.

2011. július 13., szerda

Mi alapján oktatsz? Képzési program? Programakkreditáció?

"Áááá, úgyis zseniális oktatóm van (vagy én vagyok a zseniális oktató), úgyis tudja (tudom), mit kell oktatni, felesleges ezt külön leírni!" Hallottad már magadtól, vagy mástól ezt a mondatot?

Tegyük fel, hogy valóban van egy zseniális oktató. Játszunk el a gondolattal, hogy a zseniális oktató megkezdi az oktatást, mindenki boldog, elégedett, a résztvevők örömujjongásban törnek ki, amikor megkezdődik az óra, a szakmai vezető/cégvezető/tulajdonos (válaszd ki) megkönnyebbülten felsóhajt, egy gonddal kevesebb.
Az élet viszont arról híres, hogy mindig történik benne valami váratlan, előre nem látott.

Feltéve, de nem megengedve, hogy ebbe az idilli helyzetbe belepiszkít az Élet, a Nagy Játékos, és a zseniális oktató eltöri a lábát, megműtik, kórházban fekszik, hónapokig nem tud majd lábra állni, a zseniális okítás pillanatnyilag szünetel.

Nincs leírva, mi alapján ment a tanfolyam.
A helyettes oktató honnan tudja, mit és miből oktasson? Honnan tudja, hogy mi az alapkoncepció? Sehonnan, ha nincs átgondolva és leírva. Ez pedig a vezető feladata.

Tehát, ha igény merül fel egy tanfolyamra, tanfolyam típusra, akkor először is átgondolod, mit akarsz oktatni, mi a célja, milyen ismereteket szereznek majd a résztvevők.
Utána előveszed a 2001. évi CI. felnőttképzési törvényt (tudom, hogy kedvenc éjjeli olvasmányod, a strandon is ezt forgatod), elmész a 16. §-ig. Ott látni fogod, mi az, amit kötelező és egyébként praktikus is leírni egy tanfolyammal kapcsolatban. Ez a képzési program, annak a programja, amit majd oktatni fogsz.

Szoktam mondani, ez a sorvezető. Ez azért kell, hogy amikor megszervezed a tanfolyamot, akkor mind a résztvevőknek, mind az oktatóknak el tudd mondani, mi is fog történni a tanfolyamon. A résztvevőknek úgy, olyan szavakkal, hogy megértsék, az oktatóknak már sokkal részletesebben. Adott esetben, ha igazán biztosra akarsz menni, akkor az oktatóknak óráról órára lebontva átadod, mit akarsz, melyik órán mi történjen.

Ez a képzési program. Ezt előbb átgondolod, megírod, majd utána a képzés nevét bejelented a munkaügyi központ felnőttképzési nyilvántartásába, mert ugye tudod, csak így hirdetheted meg a képzést.
Ezt a "sima" (tehát nem akkreditált programot) a résztvevők, és a piac igényeinek megfelelően tudod változtatni. Tudod változtatni az óraszámot, az ismereteket, bármit.

Más a helyzet, ha a képzési programot akkreditáltatni akarod. Ha egyszer a FAT akkreditálta, rányomta a pecsétjét, akkor az a képzési program (a mostani szabályok szerint) kőbe van vésve, eltérni nem tudsz tőle.

Ügyfeleimet azzal szórakoztatom programakkreditációs tanácsadáson, hogy művészet úgy megírni egy programot akkreditálásra, hogy az kellően részletes legyen, szakmailag kidolgozott, mellette ne kösse őket gúzsba.

2011. július 12., kedd

A változás szele ősszel fúúúúúúúúj

Igen, megint lesznek változások a felnőttképzésben.  
Az országgyűlésen szeptemberben kerül sorra az új szakképzési törvény és felnőttképzési akkreditációs rendelet, októberben az új szakképzési hozzájárulásról szóló törvény, novemberben az új felnőttképzési törvény. 

Csatold be az öveket és készülj fel az újabb papírhalmazokra! 

2011. július 7., csütörtök

Visszatérés a kályhához, azaz intézményakkreditációs alapok

Mikor kell Neked az intézményakkreditáció:

1. Megrendelőidnek igénye van arra, hogy akkreditált intézménnyel szerződjenek Sok esetben az, hogy akkreditált intézmény a céged a belépő arra, hogy egyáltalán leüljenek Veled tárgyalni. 

2. Pályázni szeretnél és ennek előfeltétele, hogy akkreditált intézmény legyen a céged.

3. OKJ-s vizsgát, vagy nyelvvizsgát szeretnél szervezni, szintén előfeltétele a vizsgaszervezés kérelmezésének az intézményakkreditáció.
Mikor NEM kell Neked az intézményakkreditáció:
4. Felnőttképzéshez, tehát ha felnőtteket akarsz képezni, bármilyen formában, nem államilag támogatott képzések keretében, CSAK felnőttképzési nyilvántartás kell.
5. OKJ-s képzések elindításához, megtartásához.

Amikor eldöntötted, miért van szükséged az intézményakkreditációra, akkor érdemes belefogni. 
Tanácsadóval együtt is egy min. féléves folyamat, pénzbe, energiába kerül. Az összköltsége kb. 1 000 000 Ft. Fél év, 1 000 000 Ft, akkor vágj bele, amikor konkrét célod van vele.

2011. június 29., szerda

Ötleteim az akkreditáció megváltoztatására

A napokban többen is jelezték nekem, akkreditált intézmények, hogy kaptak a FAT-tól levelet, amelyben kérdezik az intézményeket, mit változtatnának az akkreditációs eljáráson, illetve melyek a pozitívumok az eljárás során. Ezt nagyon előremutatónak találom. 
Többen azt is hozzátették: a helyszíni szemléken tapasztaltak után nem merik leírni a valódi véleményüket. Engem kérdeztek, mit tegyenek. Ezt viszont elgondolkodtatónak találom.

Nehéz szituáció. Magyarországon élünk, sokaknak vannak tapasztalatai, ha elmondják amit gondolnak, akkor hátrányos helyzetbe kerülnek. Velem is megtörtént már nem egyszer. Mellette viszont, ha valódi változást akarsz, akkor a véleményt leírni, tudatni, az első lépés. A fűben megbújásból változás még nem lett. Arról nem is beszélve, hogy akkor is "kiszúrhat" bárki bárkivel, hogy ha fűben megbújás van. Gyáva népnek nincs hazája, ahogy szokták mondani.

A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak, ezért döntöttem: jó példával járok elől, leírom ide, a blogra, a nagy nyilvánosság elé tárom, melyek a meglátásaim az akkreditációval kapcsolatban. 
Honnan veszem a bátorságot? 
Rengeteg intézménynek adtam már tanácsot (referencialistámat megtalálod itt: http://www.felnottkepzesiakkreditacio.hu/ugyfelek.html), számos cégnél jártam, mint eljáró szakértő és hozzáteszem, saját felnőttképző céget is vezettem, több, mint 7 évig.

Kezdjük a pozitívumokkal. 
Mind a program, mind az intézményakkreditációs eljárás sokat fejlődött az elmúlt években. 

1. Átláthatóbb lett, az ügyfelek tájékoztatása is szervezettebben történik. 
2. Az intézményakkreditációs helyszíni szemle jegyzőkönyvének tartalma sokkal konkrétabb, mint pl. 2004-ben volt, jobban fel lehet készülni a szemlére.
3. Az akkreditációs kérelmet szerencsére már nem kell minden oldalon szignózni :), emlékszem, 2004-ben az akkor több száz oldalas kérelmet végig kellett szignózni, áááá. :)
4. Az intézményakkreditációs kérelembe már nem kell dokumentum mintákat és önéletrajz másolatokat csatolni.
5. Az SzTT, a képzési terv és a kétéves beszámoló megszűnését üdvrivalgás fogadta mindenhol. 
6. A programakkreditációhoz nem kell tematikát, meg teszteket, meg ilyeneket csatolni. 
7. Elég 1 CD-n, vagy DVD-n beadni a kérelmet. 
8. Az intézményakkreditációs helyszíni szemle kiértesítése és az egész folyamat is sokkal jobban folyamatszabályozott. 

Dolgok, amelyeken gondolkoztam, amit változtatnék:

1. Pontrendszer bevezetése. Jelenleg, ha hibázol az adminisztrációban, akkor, főleg ellenőrzésnél, kockáztatod az egész intézményakkreditációt. Ez nonszensz, emberek vagyunk, hibázunk. Senkitől sem lehet elvárni a tökéletes adminisztrációt. Ahol oktatás zajlik, sok képzéssel, ott előbb-utóbb adminisztrációs baki is lesz. Jelenleg a bakizást egyáltalán nem tolerálja a rendszer, főleg ellenőrzéseknél. 

A pontrendszernél lehetne súlyozni, melyik dokumentum megléte, vagy nem megfelelősége mennyire esik latba a döntésnél. 
Lássunk egy példát. Az oktatók beosztása képzésenként doksi, nos, ez hasznos, de azért lássuk be, aki már vezetett képző intézményt, az pontosan tudja, enélkül a papír nélkül is lehet minőségi egy képzés, sőt, az oktatást is meg lehet szervezni. Tehát egy ilyen dokumentum megléte mondjuk 3 ponttal járna a pontrendszerben.
A felnőttképzési szerződés viszont, amely kulcsfontosságú, mondjuk 15 pontot érne. 

Lehetne bónusz pontokat is adni azokra a dolgokra, amelyekre nagyobb hangsúlyt szeretnének tenni a döntéshozók. Pl. az oktató állandó foglalkoztatása. Ha van főállású oktató, akkor az mondjuk oktatónként 5 bónuszponttal járna.
A felsőoktatásban is ezen az elven működik a felvételi rendszer. Annyira rossz nem lehet.

A pontrendszerben el lehetne érni max. 200 pontot (hasamra csapva írtam egy számot) és maximálnák a bónuszként megszerezhető pontok számát, mondjuk 25 pontban. 
Az akkreditáció megszerzésének, vagy megtartásának a küszöbe mondjuk 75 %-nál lenne, 150 pont. Tehát ha valaki ezt eléri, akkor megkapja az akkreditációt, vagy ellenőrzésnél megtartja az akkreditációt. Ez a rendszer átláthatóbbá tenné a követelményeket és a súlypontokat.

2. Valóban független szakértők az intézményakkreditációs helyszíni szemléken, a programakkreditációk elbírálásánál. Annak a szakértőnek a tárgyilagossága, aki egy adott felnőttképzési terület egyik cégében, intézményében érdekelt, megkérdőjelezhető, amikor a saját konkurenciáját bírálja el, ez főleg az intézményakkreditációnál súlyos kérdés. A szakértők hátterének, érdekeltségeinek vizsgálata az objektivitás és egyenlő bánásmód elősegítése érdekében. 

3. A dokumentálási kötelezettség csökkentése. Ha szigorúan vesszük, 14 különböző dokumentumot kell minden egyes képzéssel kapcsolatban kezelni. 14! Minek ennyi? Sírnak az esőerdők. 

Dokumentumok, amelyekre valóban szükség van egy képzésnél, oktatásszervezésnél: 
a) felnőttképzési szerződés, 
b) napló (lehetne elektronikusan is),
c) jelenléti ív (lehetne elektronikusan is),
d) elégedettségmérő (amelyet simán lehetne elektronikusan is, ráadásul elektronikus formában egy gombnyomással lehetne kiértékelést csinálni). 
Slussz, ennyi. Amit csak lehet, elektronikusan is lehessen vezetni. Felnőttképzési szerződés és jelenléti ív esetében (ahol aláírás van), a képzés után 1 évvel lehessen tárolni beszkennelve is. Felveti a kérdést: miért ne lehetne (az okostelefonok és mobil infotechnológiai eszközök korában) elektronikusan vezetni a jelenléti ívet?

Dokumentumok, amelyekre nem lenne szükség, mert a működés szempontjából lényegtelenek:
a) A tájékoztató a képzésről, kinyomtatva, minden képzés dokumentációjában. Helyette: e-mail a résztvevőknek, ne kelljen külön kinyomtatni, illetve ha a cég/intézmény honlapján szerepel a képzés, az kimeríti a tájékoztatás.
b) A tanúsítvány/igazolás másolata. A papírgyártás klasszikus esete. Bőven elég lenne, ha elektronikus változatban eltárolnák, a naplóba bejegyezné a cég/intézmény, vagy az oktató, hogy a résztvevő mikor vette át a tanúsítványt és milyen minősítéssel/eredménnyel zárta le a képzést. 
c) A tanúsítványok átvételi elismervénye: lásd b) pontot. Elég lenne, hogy az oktató, vagy a cég/ intézmény (attól függően, ki adja át a papírt a résztvevőnek) a naplóba leírja, hogy Gipsz Jakab átvette a tanúsítványt X hó X-edikén.

4. A minőségirányítás dokumentumai

Önértékelés és ez alapján fejlesztési terv. Őszintén: hányan csinálják ezt valóban komolyan, csak azért, mert kötelező, ráadásul 9 (!!) területre? Az a cég/intézmény, amelynek vezetője, tulajdonosa nincsen tisztában, mindenféle kötelező előírás nélkül, a

- forgalmi adatokkal
- a nyereség rátájával
- pénzügyi folyamatokkal
- a résztvevői elégedettséggel
- az elért eredményekkel
- a fejlesztendő területekkel
- a piac helyzetével

amúgy is előbb-utóbb kiesik a piacról.

Az önértékelés és fejlesztési terv tekintetében is a jutalmazó megoldást választanám, azaz egy pontrendszerben plusz pontokat kapna, aki ezeket valóban komolyan veszi és évről évre ellenőrzi, nyomon követi a cég/intézmény számait, folyamatait. 

Változtatási gondolataim vezérelvei:

Átláthatóság, hatékonyság és jutalmazás.
1. Átlátható követelmények, átlátható ellenőrzés, objektivitás --> az intézmények biztonságérzete, felkészültsége nő.
2. A képzések dokumentációjának csökkentésével és átláthatóbbá tételével a hatékonyság növekedne --> erőforrás szabadulna fel a cégeknél/intézményeknél a képzések szakmaiságának fejlesztésére.
3. A jutalmazás eszközével pedig azokat a tevékenységeket erősíteném meg, amelyek fontosak a képzések minősége és szakmaisága szempontjából --> képzések szakmaisága, színvonala nő.

Dióhéjban ennyi. :)

2011. június 27., hétfő

Változások várhatóak az akkreditáció feltételeiben?

Mit hoz a jövő? Örök kérdés. 

Jó pár hónapja röppent fel a hír a teljes felnőttképzési és felnőttképzési akkreditációs rendszer reformjával kapcsolatban, nevezetesen, hogy a változások a képzések minőségének fejlesztését szolgálják. A februári szak-és felnőttképzési konferencián is, Dr. Odrobina László főosztályvezető úr az előadásában kitért arra, az akkreditáció jelen állapotában nem érte el az eredeti célját, nem hozott fejlesztést, javulást a képzések minőségében.

Valamelyik nap betekintést nyerhettem a Magyar Munka Tervbe, elolvastam benne a felnőttképzéssel és akkreditációval kapcsolatos várható változásokat. 
A következő változásokat várhatod, ha akkreditált intézményt működtetsz, vagy szeretnél céget/intézményt akkreditáltatni: 

- a felnőttképzési nyilvántartás bejelentésénél vizsgálhatják, hogy a felnőttképzési törvény előírásainak megfelel-e a cég, azaz pl. a bejelentett képzésre van-e képzési program, vannak-e tárgyi, és személyi feltételek stb;

- gyakoribbak lesznek az ellenőrzések, akkreditált intézményeket évente egyszer fogják ellenőrizni (munkaügyi központ és FAT, összevonva), ha sorozatos "bűnbeesés" tapasztalható, akkor elveszik az akkreditációt;

- szigorúbbak lesznek akkreditált intézménynél a feltételek. Személyi feltételeknél pl. kötelező lesz legalább egy oktatót alkalmazni főállásúként, illetve kötelező lesz a tanárokat értékelni, a tanároknak előre megírt óratervet készíteni;

- a tárgyi feltételeknél a gyakorlati képzési helyszín követelményeinek szigorodása várható;
- az éves minőségcélok tekintetében lesznek kötelezően előírt elemek, pl. személyi, tárgyi feltételek javítása, képzési programok fejlesztése, vizsgaeredmények stb. Ezeket a minőségcélokat folyamatosan felül is kell majd vizsgálni és a megvalósulásukat dokumentálni;

- az elégedettségmérés kötelező (ez eddig is az volt), de ez alapján majd intézkedési tervet kell kidolgozni, és az elégedettségmérőnek kötelezően előírt része is lesz.
Várható megvalósulás (a felnőttképzési törvény megújítása) a terv szerint 2012. december 31-ig. 
Érdemes felkészülnöd idén a hosszú, forró őszre. :)