2012. április 23., hétfő

A felnőttképzés Mekk Mesterei

Emlékszel Mekk Mester figurájára? Aki mindenhez "ért", igazából semmihez sem. Van az angolban erre egy remek mondás: 

"Jack of all trades master of nothing." Minden szakma Jancsija, egyiknek sem mestere.

A cégek világa tele van ilyen cégekkel: "Pizzéria és hullaszállítás, kiváló minőségben, jutányos áron!" :) Mi az üzenet ilyenkor? Kitaláltad: igazából kiválóan egyikhez sem ért. Általában ezeknél a cégeknél, ha kicsit megkapargatod, kiderül, hogy a tulajdonos ért/ett valamihez kiválóan, aztán jöttek az ügyfelek és elkezdték kérni ezt is, azt is, a tulajdonos pedig nem mondott nemet. Kisvártatva előállt az a helyzet, hogy mindent kínál, egyikből sem különleges. 

Amikor Steve Jobs visszament a 90-es évek végén az Apple-höz, az Apple haldoklott. Jobs-nak az egyik első lépése az volt, hogy összehívott mindenkit. Akkor és ott látványosan egy filccel áthúzta azt a rengeteg firlefrancot ábrázoló prospektust, amit az Apple akkor árult. Felrajzolt a táblára 4 kategóriát, 4 terméket és azt mondta: ebben vagyunk jók, ezekre koncentrálunk, a többi megy a levesbe.

A 21. század, jobban, mint eddig a történelemben bármikor, a specializálódás százada is lesz.

A felnőttképzésben eldöntötted, hogy miben vagy kiváló, miben kiváló a céged? Szakmai képzésekben? Azon belül melyik szakma? Nyelvi képzésekben? Azon belül melyik nyelv? Tréningekben? Azon belül melyik terület? Hatósági képzésekben? Azon belül melyik hatóságé? Bármi más képzésben? 
Ha magadba néztél, hallgattál a szívedre és eldöntötted, akkor arra a területre fókuszálsz? 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő

A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. május 3-án. 
Időben meg akarod kapni, nem akarsz lemaradni?
Itt tudsz Informátor taggá válni: http://fbi.info.hu/elofizetes.php 
Ízelítő a következő Informátor számból: minőségirányítás a felnőttképzésben, pénzügyek a felnőttképzésben, ellenőrzések. 

2012. április 18., szerda

Felnőttképzési bejelentés űrlap: útmutató

Mikor is szükséges a felnőttképzési bejelentés? Felnőtteket szeretnél képezni? Már képzel felnőtteket és akarsz még plusz képzéseket és/vagy felnőttképzési szolgáltatásokat bevezetni? Szuper. Vagy képzéseket akarsz törölni a nyilvántartásból? Megváltoztak a cég adatai?

Akkor biztos tudod, hogy akár ha meg akarod kezdeni a felnőttek okítását, akár pl. egy új képzést akarsz elkezdeni, vagy adatok változtak meg, vagy képzéseket akarsz töröltetni, akkor ezt biza be kell jelenteni regionálisan illetékes munkaügyi központnak. Ez a felnőttképzési bejelentés.

Úgy gondoltam, segítek Neked is.
Fogtam a felnőttképzési bejelentési űrlapot és elláttam útmutatóval, mire figyelj a kitöltésénél. Ez sokszor fontos, mert az űrlapoknak, így a felnőttképzési bejelentési űrlapnak is van egy bája, hogy néha nem tudod, pontosan mit és hová kell írnod. Meg mit is akar Tőled a hatóság. :) Ezt most leegyszerűsítettem és elláttam a felnőttképzési bejelentési űrlapot pár dologgal, hogy könnyebben emészthető legyen.

Az útmutatóval ellátott felnőttképzési bejelentési űrlapot innen le tudod tölteni: 
www.fbi.info.hu/download/bejelentes_feln_nyilv_urlap_es_utmutato.doc

Használd egészséggel a felnőttképzési bejelentési űrlapot, jó kitöltést,

Ízelítő a következő Informátor számból: minőségirányítás a felnőttképzésben

2012. április 10., kedd

A programakkreditáció és az intézményakkreditáció szerelmi kapcsolata

 A programakkreditáció és az intézményakkreditáció viszonya, mint egy bonyolult, több szálon futó szerelmi dráma, heppy end nélkül. Illetve végül is, az intézményakkreditáció megszerzése ÉS megtartása tekinthető happy end-nek. :) 

Mi a mostani helyzet, mi a szerepe a programakkreditációnak, ha az intézményakkreditációt nézzük? 

2007. július 1-től, ha intézményakkreditációt akarsz szerezni, akkor előbb programakkreditációt kell szerezned, aztán a programakkreditáció megszerzése UTÁN (figyelem: NEM előtte) le kell oktatnod a programakkreditáció alapján a tanfolyamot és UTÁNA tudod beadni az intézményakkreditációt. 

Tehát csak akkor adhatsz be intézményakkreditációt, ha előtte legalább 1 programot akkreditáltattál és az akkreditálás után megcsináltad azt a képzést, ahogy a programakkreditációban van.

Annyi programot akkreditáltathatsz, amennyit csak szeretnél, az intézményakkreditációhoz egy darab program is elég. Amikor meg intézményakkreditált leszel, akkor is annyi programot akkreditáltatsz, amennyit csak szeretnél. 

Arra vigyázz, hogy abban a pillanatban, hogy akkreditáltattál egy programot, a FAT ráütötte a pecsétjét, akkor az a program olyan, mint amit kőbe véstek, csak úgy oktathatod a képzést, ahogy abban a programban le van írva.
Igen, a programakkreditációval azért kell vigyázni, mert 4 évre szól és 4 évig Neked azt kell oktatni, ami az akkreditációban benne van. Ne feledd, akkreditációnál senkit sem érdekel, mit mondasz, csak az a lényeg, ami dokumentálva vagyon. Minden más: szó elszáll, írás megmarad. Ha pedig nincs írás, akkor könnyen elveszítheted az intézményakkreditációd, a programakkreditáció miatt. 

Többek között erről is szó lesz a vasárnap, április 15-én megjelenő Informátorban. A pályázatok kapcsán főként az akkreditációról lesz szó, programakkreditáció (e-learning-re is), intézményakkreditáció, apró tippek, esettanulmányok. Hogyan tudod elkerülni azt, hogy apró hülyeség(ek) miatt elveszítsd az intézményakkreditációt.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő

A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. április 15-én. 

2012. április 3., kedd

Pályázatok: 21 000 000 000 Ft felnőttképzésre

Múlt héten az Informátor tagok már megkapták a tájékoztatást, ezúton írom Neked is: a múlt héten kiírták a pályázatokat, lehet indulni a zséért, egészen pontosan 21 000 000 000 Ft, azaz huszonyegymilliárd Ft jut a felnőttképzésre: TÁMOP 2.1.3.

A következő Informátor szám (megjelenés: 2012. április 15.) főleg az akkreditációval fog foglalkozni, programakkreditáció, intézményakkreditáció, hiszen nagyrészt ezekre lesz szükség pályázatoknál, főleg, ha pl. egy nagyvállalat nyeri meg a pénzt és Nálad akarja elkölteni.

Nemmegmondtam???:) Már tavaly év végén megmondtam és leírtam, hogy akinek időben lesz akkreditációja, az fog a zsírosbödönhöz előbb odajutni: http://akkreditacio.blogspot.com/2011/11/mi-lesz-az-akkreditacioval-es.html, és még most sem késő elkezdeni az akkreditációt.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő, Tanácsadó és Szakíró
Akkreditációs tanácsadás: www.felnottkepzesiakkreditacio.hu
Friss hírek a felnőttképzésben, magazin a felnőttképzésről: www.fbi.info.hu

2012. április 2., hétfő

Mémek a felnőttképzésben és az akkreditációban

A mém, pórias megfogalmazással szólva egy olyan gondolat, gondolatkör, közhely, amely a társadalom agyában "bennragad" és onnan kb. egy erőteljesebb mém tudja csak kiszedni. Ilyen mém pl., hogy a német autók megbízhatóak, a nagymellű nők buták, a csörgő telefonokat mindenki fejvesztve veszi fel, akkor is, ha valami fontosabbat csinál és nem ismeri a hívó felet ésetöbbi ésatöbbi.

Nos, 2 évvel ezelőtt az akkori minisztériumi döntéshozóknak "sikerült" egy mémet elültetni a felnőttképzésben, a felnőttképzők agyában. Annyira sikeresek voltak, hogy nem csak a felnőttképzők bizonytalanok azóta, hanem szakértők is. Hihetetlen, a jogszabálykiegészítés már régen nem él, de a mém bennragadt.

1 (!!!!!!) hónapot élt csupán az akkreditációs rendelet egyik paragrafusának az a kiegészítése, hogy egy többmodulos programban egy darab modul megvalósítása nem számított akkreditált képzésnek. 
Ez 2010. április 10-től május 14-ig élt, slussz, 1 hónap, 2010. május 14-től hatályon kívül helyezve. Mégis bennragadt az agyakban. :)

Tehát: egy akkreditált program egy modulja is akkreditáltnak számít, számlázhatod áfamentesen. 

2012. március 30., péntek

Mi a különbség az akkreditált és nem akkreditált képzések papírmunkája között?

Semmi.
Rövid leszek és velős: MINDEN képzést ugyanúgy kell dokumentálnod, akár akkreditált programról van szó, akár "sima" programról. Az akkreditált program "csak " abban jelent különbséget, hogy a FAT elfogadta, megfelelt az akkreditációs követelményeknek, egy magasabb szakmai minőséget jelent. 
A papírmunka ugyanaz minden képzésnél, akár akkreditált programról van szó, akár sima programról.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő, Tanácsadó és Szakíró
Akkreditációs tanácsadás: www.felnottkepzesiakkreditacio.hu
Friss hírek a felnőttképzésben, magazin a felnőttképzésről: www.fbi.info.hu

A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. április 1-én. 

2012. március 27., kedd

A hatósági képzések és a felnőttképzési valóság

A tegnapi helyszíni szemlén is előjött a hatósági képzések khm érdekes világa. Az ügyfél remekül felkészült, a szakértők profik és korrektek voltak, ismét született egy tökéletes jegyzőkönyv. A szakértők mindennel meg voltak elégedve és ők is csak ingatták a fejüket a hatósági előírásokon. 

Mi a probléma a hatósági képzéseknél? A következő: onnantól kezdve, hogy felnőtteket képzel, érvényes Rád a felnőttképzési törvény, ha akkreditált is vagy, akkor az akkreditációs rendeletek előírásai is. 
Ha hatósági képzést csinálsz, akkor érvényesek Rád az adott (képzést koordináló) hatóság előírásai is.

Itt jön a svédcsavar. 

Ugyanis a hatóság által előírt, a képzéseken KÖTELEZŐEN használt dokumentumok khm nem mindig tartják be azokat az előírásokat, amelyeket a felnőttképzési törvény megkövetel egy felnőttképzőtől. Például hiányzik a dokumentumokról a felnőttképzési nyilvántartási szám, ha van, akkreditációs lajstromszám.  Ezek alapvető követelmények a felnőttképzésnél.

Mit tehet ilyenkor a felnőttképző, hogy megfeleljen a hatósági és a felnőttképzési előírásoknak? Kettős könyvel. Pl. két jelenléti ívet írat alá a résztvevőkkel, egyet, ami megfelel a hatóságnak, egyet, ami megfelel a felnőttképzési törvénynek. Ugyanez játszhat más dokumentumoknál is. 

Konklúzió: egy ellenőrzésnél hatósági képzésnél az ügyfél, a felnőttképző húzhatja a rövidebbet, hiszen az adott képzést koordináló hatóság és a felnőttképzési jogszabályok még nem mindig találkoztak össze. Ezekről az "annamáriákról", egy részükről is szó lesz a következő, 2012. április 1-én megjelenő Informátor számban.  

Egy dolgot tehetsz hatósági képzéseknél felnőttképzőként: megfelelsz mindkét előírásnak, a hatóság és a felnőttképzési jogszabályok előírásainak is. Igen, dupla munka. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van a büntetés. A Te választásod.

2012. március 23., péntek

Mit nevezünk felnőttképzésnek?

Emlékszem, évekkel ezelőtt volt egy felnőttképzési szakértői vizsga, az ellenőrzésekre készítettek fel minket.
Az írásbeli vizsga nagyon jól volt összeállítva, rengeteg kérdésre kellett válaszolni, minden kérdés mellett ott volt a válasz pontszáma. Ha felkészült és szemfüles voltál, én az voltam, akkor először a magas pontszámú kérdésekkel kezdtél. Minden jogszabályt használhattál, DE: 30 perc alatt meg kellett írnod a tesztet. Ha ismerted a jogszabályokat kívülről, tudtad, mi hol van, akkor a siker garantálva volt. Nekem 30 pontból 28 lett, az egyik legjobb a szakértők között, egy kétpontos kérdésre nem jutott csak időm. :) 

Mi a felnőttképzés? Ez volt az egyik kérdés a vizsgán.

Iszonyat jó kérdés. Gyakorlati szempontból is. Érdemes tudni, mire vonatkozik a felnőttképzési törvény, mit muszáj lepapírosoznod.
A felnőttképzési törvény szerint felnőttképzési tevékenység az (egyébként: 3. § (2) bekezdés), amely: 
- saját képzési program alapján valósul meg, iskolarendszeren kívüli
- és amelynek célja meghatározott képzettség megszerzése, kompetencia elsajátítására irányuló nyelvi, szakmai, vagy általános képzés, valamint felnőttképzési szolgáltatás. 

Tehát ha így nézzük, akkor felnőttképzésnek számít egy workshop, tréning is, hiszen program alapján megy és kompetenciát fejleszt. Képzettséget nem ad (azt OKJ-s képzés ad), de kompetenciát fejleszt. 
Mi az, ami nem előre meghatározott program alapján megy? Nos, ilyen pl. a konferencia. 

Minden, ami felnőttképzés, arra vonatkozik a felnőttképzési törvény. Magyarra fordítva:a szigorú és olykor kínzóan túlzó adminisztratív szabályok. Akkor is megszenvedtetnek, ha egy vállalati tréningről van szó, azt is ugyanúgy le kell dokumentálni, mint egy lakossági tanfolyamot. Éljenek a papírgyárosok! :) Felnőttképzőként annyit viszont tehetsz, hogy a papírmunkát minél hatékonyabban szervezed meg és végzed el.

2012. március 21., szerda

Felnőttképzési szolgáltatások: kötelező nyűg helyett: lehetőség?

A kötelező dolgokat mindenki utálja. Vagy így, vagy úgy. Azért is nem működött anno az orosztanítás, mert kötelező volt oroszt tanulni. Rühelltem minden oroszórát. Semmi esélye nem volt a nyelvnek, hogy beférkőzzön az agyamba. Eltaszítottam magamtól. 

Az angolt együtt kezdtem az orosszal, az orosz betűket ma már fel sem tudom ismerni, az angol meg gyakorlatilag második anyanyelvemmé lépett elő. 
Ez a kötelezőség "ereje", inkább visszatartó, mint előrevivő.

Ez a hozzáállás tapasztalható a felnőttképzési szolgáltatásokkal kapcsolatban is. 
Mivel kötelező, senki sem szereti. Pedig, ha belegondolsz, a felnőttképzési szolgáltatások (amelyeket akkreditált intézményként, ugye tudod, dokumentálnod is kell, ki, mikor, mit vett igénybe), szóval a felnőttképzési szolgáltatások egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy új ügyfeleket szerezz.ű
2009. október 1. óta úgy nevezed el a felnőttképzési szolgáltatásokat, ahogy akarod. Az a lényeg, hogy a tartalmuk megfeleljen a felnőttképzési törvény előírásainak, aminek, hozzáteszem, nem nehéz megfelelni, mert a felnőttképzési szolgáltatások terén meglehetősen szabad kezet kapsz.

A felnőttképzési szolgáltatások egy lehetőség, hogy felmérd, kinek mire van szüksége, mit tehetnél érte, milyen képzés lenne neki jó. Vagy a megrendelődnek, hogy melyik képzés szolgálná a megrendelő és a résztvevő fejlődését.
És ahelyett, hogy megpróbálod rögtön az elején "lenyomni a torkán" bármelyik képzésedet, egy felnőttképzési szolgáltatással beférkőzhetsz a potenciális ügyfél kegyeibe, a gondolataiba. Onnantól kezdve már könnyebb dolgod van a képzéseket eladni. Csak egy ötlet.

Többek között erről is szó lesz a következő Informátor számban.
Előfizetés:  http://fbi.info.hu/elofizetes.php 

2012. március 16., péntek

Honnan szerzel új ügyfeleket?

2002 őszén  kezdtük Zsolttal az első közös vállalkozásunkat, egy nyelviskolát. Előtte egy nagy, a 90-es években a legnagyobb, budapesti nyelviskola vezetőtanára voltam. Hozzászoktam a mozgáshoz, nyelvvizsgákhoz, rengeteg kollégához, ügyfélhez, presztízshez, bevételhez. Erről egy ideig le kellett szoknom.

Nem tudtuk Zsolttal, hogyan érdemes, hogyan tudunk ügyfelet szerezni. Szép lassan megtanultuk. 2003 őszén elkezdtük megszólítani a célközönségünket. 2003 januárjában 25 ügyfelünk volt, 2004 januárjában 117. Egyszerűnek hangzik, mögötte másfél év folyamatos munka volt a "bányában".

A felnőttképzők ki lettek, fogalmazzunk finoman, hajítva a piacra.
Szeretnél a jövőben is felnőtteket képezni, mert azt érzed, ez a hivatásod, ez az, ami a szívedhez szól? Nézd meg a piacod és figyeld meg, mit szeretnének.

A felnőttképzés változásokon megy keresztül. Három választási lehetőséget látok mostanában magam körül a felnőttképzőknél:

1.  Kapcsolatos, sógor-koma biznisz. A probléma vele, hogy a kapcsolatot kirúghatják, fuccs a bevételnek, a kapcsolat mohóvá válhat, fuccs a bevételnek, a kapcsolat megszűnik, fuccs a bevételnek.

2. Fej homokba dugása, "majd lesz valami" felkiáltással. Érdemes már most gyakorolgatni a hamburgersütést, 1-2 éven belül a MacDumálszba csapatosan jelentkeznek felnőttképzők, munkaerőnek.

3. A PIAC. Megnézed, mi kell a potenciális célpiacodnak és azt adod neki. Ha tengeri herkentyűk és halak elkészítését akarják megtanulni (mint pl. most én), akkor nem marketing ügyintéző tanfolyamot hirdetsz, hanem hal-és herkentyűfőzőtanfolyamot. 

Találd meg a piacod, az üzeneted, a csatornát és az ügyfelek kiszolgálásának mesterfogásait.

2012. március 13., kedd

A felnőttképzés minősége

Tudod, mi a baj az olcsóval? Az a baj vele, hogy azért drága, mert kétszer kell kifizetni. 
Kulturálisan van mit behoznunk, nekünk, magyaroknak. Azt gondoljuk, a drágát, szépet, kiválót meg tudjuk venni félpénzen, vagy egyenesen ingyen, vagy éppen nem kell érte semmit sem tenni.

Mitől igényes, kiváló, drága, luxus egy felnőttképző? Hogyan tehetünk azért, hogy a felnőttképzésnek neve, rangja legyen? Mindenki a saját eszközével, én is a sajátommal. :) 148 felnőttképzőnek adtam eddig tanácsot, 148 kicsi és nagy felnőttképzőt láttam dolgozni. Sokat láttam és tapasztaltam. Íme, pár gondolat.

Az igényes felnőttképzők 7parancsolata:

1. Nyereséges. Ha nincs nyereség, akkor az oktatás minősége romlani fog, ez 100 %.
2. Átgondolt, működő rendszerek és folyamatok. If it ain't broke, don't fix it. Ha nem romlott el, ne javítsd. Ha viszont igen, akkor javítsd. Irtsd a kivételeket, mert azok minden rendszer halála.
3. Akkreditált intézmény. Átgondolt rendszerek, követhető, átlátható működés.
4. Adnak az ügyfelek véleményére. Valóban megkérdezik az ügyfeleket és valóban érdekli őket, az ügyfelek profitáltak-e az adott képzésből, nem "csak" egy újabb papírt szereztek.
5. Óralátogatások. Ezekről feljegyzések készülnek, megbeszélések az oktatókkal, az oktatók fejlődésének nyomon követése.
6. Tanári továbbképzések. NEM csak a szakmával kapcsolatban. 
7. Átgondolt képzési program(ok). Ezeket tesztelik, fejlesztik, NEM egy oktatótól függ az egész.

Oszd meg ezt az írást, ha úgy gondolod, fontos a felnőttképzésben az igényesség.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő, Tanácsadó és Szakíró
Akkreditációs tanácsadás: www.felnottkepzesiakkreditacio.hu
Friss hírek a felnőttképzésben, magazin a felnőttképzésről: www.fbi.info.hu

Ízelítő a Felnőttképzési Business Informátor következő, 2012. március 15-én megjelenő számából: 

- A tanúsítvány mítosza, azaz mit is tartalmaz pontosan egy tanúsítvány?
- Szakmai és általános képzéseknél mire ügyelj, nem csak programmakreditációnál
- Az OKJ tervezett változásai
- Szolgáltatási szerződés minta a dokumentumsablon megrendelőknek

2012. március 9., péntek

Az álmok az élet

 Az álmaid erőteljes hatással vannak Rád.

Mi az álmod? Csukd be a szemed és képzeld el. Megvan? Most nyisd ki. Gondolkozz!

"Az egyetlen probléma az álmokkal: a valóság." Azok mondják ezt, akik elérhetetlen, vagy csak irreálisan nagy áldozatokkal járó álmokat tűznek ki. Ha azt mondanám, IGEN! Világklasszis zongoraművész leszek, nos, az ilyen lenne.
Eltitkolt múltam: a Bartók konziban érettségiztem, hegedű szakon. 10 évig zongoráztam. Ha nagyon akarnám és semmit sem kímélnék, lehet, világklasszis zongoraművész válna belőlem.
Ha a realitásokat nézem, akkor ennek kicsit a valószínűsége, mert irreálisan nagy befektetést követelne.

Ha az álmaidért meg kell dolgozni, de elérhetőek, akkor sokkal nagyobb esélyed van a sikerre.

Álmod egy felnőttképzési intézmény elindítása? Van esélyed a sikerre! Előtte végezd el a házi feladatod! Első lépés: mit akar a piacod? Hol lesz az intézmény? Miben vagy jó? Hogyan fogsz hirdetni? Mennyi lesz a forgalom? Mennyi lesz a költség? Milyen számok kellenek a nyereségességhez?

Ezek az információk mind mind elérhetőek, utána tudsz járni. Ez lesz az első lépés az álmod megvalósításának útján.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési
Szakértő és Tanácsadó
Akkreditációs tanácsadás: www.felnottkepzesiakkreditacio.hu
Friss hírek a felnőttképzésben: www.fbi.info.hu

- Eszter válaszol: vizsgák, oktatók, minden nyalánkság :)

2012. március 7., szerda

Minőségirányítási rendszer, avagy a bonyolultság és a kivételek a hatékonyság halála

A minőségirányítási rendszer megalkotásához képben kell lenned a cégben zajló folyamatokkal kapcsolatban. Nem csak az erősségeiddel kell tisztában lenned, hanem legfőképpen a gyengeségeiddel. 

Tudnod kell, mi az, amiben x-r vagy, a cégnek sem erőssége. Megpróbálhatod fejleszteni és közepes szintre felhozni, de ennyi erővel akár az erősségeket 5-ször olyan erősre fejleszthetnéd. Inkább úgy alakítsd ki a rendszereket, hogy figyelembe veszed a gyengeségeidet és nem is adsz nekik teret, hogy szerepet kapjanak. 
 
A hatályos akkreditációs rendelet megszabja, milyen folyamatokat kell leírnod (tudod, az akkreditációs biblia, a 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet), azt viszont Te szabod meg, hogy az adott folyamatot hogyan csinálod.

Milyen hibákat, problémákat láttam eddig a felnőttképzőknél, már ami a minőségirányítást illeti?

- ISO szájíz szerint írják meg és köze nincs ahhoz, amit a felnőttképző csinál;
- ISO szájíz szerint írják meg és köze nincs ahhoz, amit az akkreditációs bibliában (a 24/2004-es FMM rendelet) előírnak;
- túlkomplikálják azt, amit nem is csinálnak;
- csomó mindent leírnak, kivéve azt, amit a 24-es rendelet előír.

A minőségirányítás és a rendszerek megcsinálása átgondolást kíván, illetve azt, hogy pontosan tudd, mi hogyan történik a cégedben. A túlbonyolítás és a kivételek a hatékony rendszerek halála. 

2012. március 5., hétfő

Mi az az egyéb szakmai képzés?

A szakmai képzésekkel kapcsolatban (is) hatalmas kavarodás él és virul a fejekben. 

Tehát, vannak az OKJ-s képzések, amelyek központi programok alapján mennek. Ettől függetlenül Neked kell lennie a saját cégedre megírt, a 2001. évi CI. felnőttképzési törvénynek megfelelő képzési programodnak. Tehát vannak az OKJ-s képzések, amelyek végén a delikvens szakmai vizsgát is tehet. 

Igen ám, de vannak azok a szakmai képzések, amelyek NEM OKJ-s képzések, ettől függetlenül szakmai képzések. Ezeket egyéb szakmai képzések néven nyilvántartod a felnőttképzési nyilvántartásban. FONTOS: semmi sem mondja ki, semmilyen jogszabály, hogy ezeknek a képzéseknek vizsgával kell záródniuk. Mondjuk hozzáteszem, ha pályázni akarsz, akkor érdemes ezeknek vizsgával záródniuk. 

Tehát, mit kell tudnod az egyéb szakmai képzésekről? A lényegük, a felnőttképzési törvény szerint, hogy "valamely foglalkozás, munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia megszerzésére, fejlesztésére irányul" (2001. évi CI. felnőttképzési törvény 29. § 19. pont). Már látom, ahogy kerekednek a szemeid és mondod magadban, ez nem igaz, már az Eszter is a paragrafusokkal jön??? :((

Nyugalom és zen, mindjárt megmagyarázom. 

Szakmai képzés lehet például ha tanárokat megtanítasz az interaktív tábla használatára. Szakmai a képzés, hiszen a tanároknak a foglalkozásukhoz szükséges kompetencia megszerzését célzod, hiszen ha nem tudja használni a szerencsétlen az interaktív táblát, akkor hogyan tanítson? :) 

Hozzáteszem eszmefuttatásomhoz, a szakmai és általános képzés között nagyon szürke és aknákkal teli a határmezsgye, hogy meddig szakmai a képzés és mikortól általános. 
 
2012. március 2., péntek

Mikor van szükséged intézményakkreditációra?

Sokszor kérdezik ezt tőlem, mármint, hogy mikor van szükségük intézményakkreditációra? 
Nagyon egyszerű: jelenleg akkor van szükséged intézményakkreditációra, ha: 

- pályázni akarsz képzések megvalósítására, vagy Nálad akarják képzésekre elkölteni a pályázaton elnyert összeget
- OKJ-s vizsgaszervezést szeretnél
- nyelvvizsgahellyé szeretnél válni
- vasúti hatósági képzést akarsz végezni
- több egyelőre nem jut eszembe :) 

Az intézményakkreditáció eljárási díja most jelenleg 400 000 Ft és az eljárási idő két hónap. 